language

Személyek:

Kanyok Attila highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2

Tállai András államtitkár: Íme, ez a nagy 'borsodi csalás'!

„Szeresd hazádat, óh, szeresd, ne csak szóval, de tettel!” E mottó olvasható Tállai András fideszes képviselő, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkárának honlapján. Bemutatkozását pedig így kezdi: „Ezerkilencszázötvenkilenc február ötödikének kora hajnalán születtem Debrecenben. »Ki korán kel, aranyat lel«, ma is igyekszem tartani magam a népi bölcsességhez”.

Borsodban is fideszesek arattak

A Népszabadság információi szerint a kedvezményes állami földbérletek odaítélését Borsodban is a Fejér megyében már megismert visszásságok kísérték: a legnagyobb birtokok itt is olyan Fidesz-közeli személyeknek és érdekcsoportoknak jutottak, akik/ amelyek sok esetben a pályázat feltételeinek sem feleltek meg.

A Fidesz-közeli birtokpolitikától féltik megélhetésüket a gazdák

Nem hozott békességet a borsodi mezőségi „új földosztás”: a gazdák szerint a Bükki Nemzeti Park tulajdonában lévő csaknem ötezer hektáros területet korábban potom pénzért bérlő olasz céget az államnak sikerült ugyan „parcellán kívül” helyezni, s felbontani vele a szerződést, ám az új bérlők egy részét politikai alapon s a Fideszhez való kötődésük révén választották ki.

Strómanok jutnak állami földhöz az MSZP szerint

Az MSZP aggályosnak tartja a Bükki Nemzeti Park területén található állami földterületek bérbe adásának körülményeit. A szocialisták vizsgálatot várnak a szakminisztériumtól, és – politikai alapú földosztást gyanítva – parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását is szükségesnek ítélik.
Találatok: [14]  Oldalak:   <<  <  1 2