language

Intézmények:

Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány highlight_off

Személyek:

L. Simon László highlight_off

L. Simon László

L. Simon László (Székesfehérvár, 1972. március 28. –) József Attila-díjas magyar író, költő, szerkesztő, vállalkozó, politikus. 2004 és 2010 között a Magyar Írószövetség titkára. 2010-től fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011 októberétől a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke, 2012. június 18-tól 2013. február 27-ig a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László Agárdon akik. 2016. június 30-án Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette, hogy meneszti L. Simon Lászlót. 2017. január 26-tól a Figyelő háromtagú szerkesztőbizottságának a tagja.

 

2013. október 21-től a Várbazár felújításáért, a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatokért felelős kormánybiztos. 2014-ben ő nyújtotta be az RTL Klub-ot kedvezőtlenül érintő reklámadóról szóló törvényt.

 

Családi vállalkozása a Simon és Simon Kft., mely jellemzően borászattal és panzió működtetésével foglalkozik. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft. szerezte meg a Simon és Simon Kft. többségi tulajdonát. 2015-ben az Agárdi Aratrum Kft-ben L. Simon Lászlónak és feleségének, Vass Eszternek 24-24% tulajdonrésze volt. (Szöveg, kép: Wikipédia)

 

L. Simon kapcsolati hálója az aHálón

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Fideszes alapítványhoz vándorolt egy állami hotel a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül

A Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül került egy értékes velencei ingatlan fideszes érdekkörbe. A tóparti területet ingyen megkapta az államtól a szeretetszolgálat egyesülete, majd rögtön meg is szabadult tőle. A Helios hotel új tulajdonosai között megtalálható az L. Simon László alapította Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány cége. A Máltai Szeretetszolgálat közbeiktatásának köszönhetően már nem nyilvános adat a vételár. A nyilvános dokumentumok alapján az ötezer négyzetméteres telken lévő épületek mindössze egy velencei családi ház áráért, 100 millió forintért cserélhettek gazdát.

Titkolták, de kiderítettük: 300 millió forintért készült el hat állatszobor a vadászati kiállításra

A vadászati kiállításra hat állatszobrot rendeltek meg Szőke Gábor Miklós kormánykedvenc szobrász műhelyéből. A kiállítást szervező cég a múltkori adatigénylésünk alkalmával azt állította, hogy csak három alkotás (bőgő szarvasbika, vizsla, nyúl) árát ismeri, arról fogalma sincs, hogy a többi mennyibe került. Az állami cég azonban nem bontotta ki a valóság minden részletét, ugyanis a kiállítás hivatalos honlapján megtaláltuk a hiányzó szobrok árát egy dokumentumban. Kiderült, hogy a csodaszarvasra és a vadkanra összesen 30 millió forintot kapott a Magyar Természettudományi Múzeum, egy L. Simon Lászlóhoz köthető alapítvány pedig a medve szobor elkészítésére 18 millió forintot. Hónapokba telt, de végre kiderült tehát, hogy a hat állatszobor összesen 300 millió forintba került az adófizetőknek.

Velencén új vállalkozás nőtt ki az L. Simon körüli alapítványi és cégerdőből

A hálózatok elemei nem szűkölködnek állami, illetve uniós támogatásokban.

Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Amit tud, visz a kormánypárt, most éppen a POSZT-ot cseni el Pécstől. De nem csak az ellenzéki településeket bünteti. A már több százmilliárd forintra rúgó vásárlások, beruházások, kiszervezések, "megmentések" adandó esetben a hatalomátmentést is szolgálhatják.
Találatok: [4]  Oldalak:   1