language

Intézmények:

Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [43]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>

Lázár János miniszterként döntött a ménesbirtok ügyében, miközben ő vezeti a tulajdonos alapítvány kuratóriumát

Ezúttal tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: Lázár János műemléki védettségeket szüntetett meg a ménesbirtok területén. A probléma azonban nem maga a védelem elvonása, hanem az összeférhetetlenség kérdése, éppen az, amit az Európai Bizottság az alapítványokba kiszervezett egyetemeknél is nehezményezett. A ménesbirtok példája jól mutatja, hogy az összeférhetetlenség nem csak a felsőoktatásban merül fel.

Ezt nem állíttatta le Lázár: milliárdokért kap négycsillagos szállodaépületet a Ménesbirtok

Állami pénzből vették meg a mezőhegyesi Ménesbirtokot, amelybe milliárdokat tettek, majd egyszerűen egy vagyonkezelő alapítványnak ajándékozták, teljesen ingyen. A korábban Lázár János által irányított Miniszterelnökség 15 milliárd forinttal támogatta meg a Ménesbirtokot, az azt kezelő alapítványt kuratóriumi elnökként Lázár János vezeti.

Sok állami pénzt kap a bukdácsoló lovassport, ám az olimpián induló magyar lovak külföldiek lehetnek

A támogatások részletei egyelőre titkosak. A hazai lósportot irányító szövetség élére Mészáros Lőrinc embere, Vida József érkezhet.

Egymilliárdért újítanak fel istállót és kocsiszínt a Lázár János vezette Ménesbirtokon

Kocsiszín és versenyistálló felújítását végezheti nettó 1,055 milliárd forintért a Galéria Invest Kft. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-hez évek óta folynak az állami milliárdok, így nem okoz gondot a milliárdos kiadás. Az ország egyik legértékesebb agráripari komplexuma 2021 tavaszán került a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kezébe, a kuratórium elnöke Lázár János lett.

Az ország halad a félsivatagosodás útján, de Mészárosnak azért jut pár vizes projekt

Javában tart az aratás, de az már most látszik, hogy a keleti megyékben fele-harmada hozamokkal fejeződhet be a munka. Az öntözési fejlesztések késlekedése már most megbosszulja magát. Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek a megbízásai az ország számára cseppek a tengerben.

A háború miatt egekbe szökő gabonaárakon a NER nagyágyúi is kaszálnak

Az új földesurak még az ugyancsak a háború okozta gazdasági visszaesés és üzemanyag-drágulás idején is nyerni tudnak. Jól jár, aki az állami földárveréseken birtokhoz jutott, és azon gabonát termeszt.

Mészáros Lőrinc cége újabb gigaprojektet nyert el

A Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. végezheti el az Apátfalva- Mezőhegyesi Öntözőrendszer fejlesztésének első ütemét, nettó 21 milliárd 899 millió forintért. A közbeszerzés eredményét az Opus Global Nyrt. már tavaly november közepén közzé tette, de a szerződést csak január 6-án kötötte meg az OVF és Mészáros Lőrinc cége.

Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezére is bekerült a Ménesbirtok igazgatóságába

Lázár János teljesen NASA-fokozatra kapcsolt, minden kétséget kizáróan begyűjtötte az agrárcég és az azt kezelő alapítvány vezetésébe az agrárium hazai csúcsszakembereit.

Rejtett privatizáció: 2021-ben több ezermilliárdos vagyon került az államtól a kormánypárti alapítványokhoz

2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel. A kétharmados törvénymódosítással a kormányközeli hálózat befolyását a korábbi állami vagyon felett egy jövő évi ellenzéki győzelem esetén is biztosították.
Találatok: [43]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5   >  >>