A pénteken újraválasztott FIFA-elnök rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond és új kongresszust hív össze, ahol megválasztják utódát. 1998 óta irányította a szervezetet.
Kedd reggel írta meg a New York Times, hogy a FIFA a főtitkár Jerome Valcke jóváhagyásával 10 millió dollárt adott a a szervezet a múlt szerdán kirobbant botrány egyik központi figurájának, az egykori alelnök Jack Warnernek.
Amerikai ügyészek szerint Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára több tételben tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek - közölte hétfőn internetes kiadásában a The New York Times.
Amerikai ügyészek szerint Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) főtitkára több tételben tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek - közölte a The New York Times.
Az amerikai ABC News úgy értesült a szövetségi nyomozóiroda (FBI) ügyeiről tudó forrásától, hogy a múlt heti letartóztatások és kihallgatások után szerzett információkra alapozva már Sepp Blatter is a nyomozás látókörébe került. Blatter nem sokkal ezelőtt mondott le a FIFA elnöki posztjáról.
Az Egyesült Államok és Svájc hatóságai korrupciós vádak alapján vizsgálatot folytatnak a Fifa, a labdarúgás vezető testülete ellen. Tizennégy vezető tisztségviselőt azzal vádolnak, hogy kenőpénzeket fogadtak el. A 24 év során felvett fekete pénzek elérhették a 150 millió US dollárt.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteken újraválasztott elnöke nem érzi magát veszélyeztetve a korrupciós botrányban érintett FIFA-tisztségviselők ellen zajló nyomozásban.
Válaszokat követelnek a múlt heti letartóztatások kapcsán a korrupciós vádakra a FIFA legnagyobb partnerei és szponzorai, a szervezet akár több százmillió dollárt is elveszíthet. Itthon a Magyar Paralimpiai Bizottság körüli botrány miatt teszik ugyanezt. A szponzorok nem akarják, hogy a támogatott szervezett botránya besározza a nevüket.
Beépített ember, egy adócsaló amerikai FIFA-funkcionárius „segítségével” hallgatott le az FBI kompromittáló beszélgetéseket a nemzetközi futballszövetségben. A FIFA-botrányhoz elvezető hangfelvételekben magyar vonatkozású szálak is felbukkantak.
Az egyetlen meglepetés a hét FIFA-tisztviselő május 27-i letartóztatásával kapcsolatban az, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. A legtöbb ember ugyanis azt gondolta, hogy ezekre a drága öltönyöket viselő emberekre, akik a nemzetközi futballszövetségét irányítják, nem vonatkoznak a törvények.