language

Személyek:

Tóth Béla highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

A rendőrségen a kenőpénzkazetta

A Fővárosi Főügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el a Népszava által a Legfőbb Ügyészségnek eljuttatott kazetta ügyében, és ennek teljesítésével az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság nyomozó főosztályát bízta meg. Torgyán József az Info Rádióban a hírre úgy reagált, jól tette az ügyészség, hogy ezt a döntést hozta.

Papa vallomása nyilvános

Pallag László, az olajbizottság kisgazdaelnöke a várakozásoknak megfelelően a tegnapi ülés előtt szétosztotta Sándor István, Papa meghallgatásának 54 oldalas jegyzőkönyvét, amelyben a volt főnyomozó közszereplőket hoz kapcsolatba az olajbűnözéssel. Pallag annak ellenére döntött így, hogy Sándor István nem járult hozzá a publikáláshoz. Pallag lépését az ellenzéki politikusok kritizálták.

Az olajbizottság alelnöke szerint a Fidesz és a kisgazdák is érintettek az olajügyekben

Juhász Ferenc, az olajbizottság szocialista alelnöke szerint az adócsalással vádolt Tóth Béla révén a Fidesz is érintett az olajügyekben.

MSZP: a Fideszt elérte az olajügy

Pintér Sándor egykori rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter jelenti a folytonosságot az olajügyek ismeretében - véli Juhász Ferenc (MSZP), aki szerint elérte a Fideszt az olajügy.

Nem lesz többsége a fideszes olajjelentésnek

A kisgazdafrakció tegnap kormánypárti egyeztetést kért, vagyis nem alakította ki még álláspontját az olajügyben a parlamenthez érkezett módosítójavaslatokkal kapcsolatos mai szavazásról - értesült lapunk Pancza Istvántól (FKGP).
Találatok: [28]  Oldalak:   <<  <  1 2 3