Pillanatnyilag nem tudni, mivel vádolható meg a rendszerváltás utáni legnagyobb pénzügyi stiklit elkövető Kulcsár Attila, akinek büntetőperét négy év után elölről kezdik.
Elhagyhatja a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetet Kulcsár Attila, miután a Fővárosi Ítélőtábla felülvizsgálatra alkalmatlannak találta a brókerperben első fokon kihirdetett ítéletet, és új eljárásra kötelezte a Fővárosi Bíróságot, egyben megszüntetve a volt befektetési tanácsadó előzetes letartóztatását.
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Kulcsár-ügyben hozott elsőfokú döntést és új eljárásra utasított. A bíróság ezzel igazat adott a Fellebbviteli Főügyészségnek, amely szerint az elsőfokú ítéletben olyan súlyos eljárási hibák vannak, amelyeket másodfokon nem lehet kijavítani.
Teljesen új eljárás kezdődik a K&H Banknál évekkel ezelőtt történt állítólagos visszaélések ügyében a Főváros Ítélőtábla csütörtöki döntése értelmében. A bíróság hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárást rendelt el Kulcsár Attila és társainak ügyében.
Feltehetően ma hirdeti ki másodfokú határozatát a Fővárosi Ítélőtábla a Kulcsár-ügyben. A 2003-ban kipattant brókerbotrány ügyében 2005-ben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kulcsár Attila, a K & H Equities egykori brókerének vallomásai alapján.
Másodfokon ítélet születik csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán Kulcsár Attila és társainak ügyében. A vádat képviselő ügyész és az egykori bróker ügyvédje is azt kéri, hogy a bíró utalja vissza első fokra az ügyet, azaz kezdjék elölről a hét éve húzódó eljárást, ugyanis az eddig született ítélet teljesen megalapozatlan volt. Más vádlottak viszont az ügy befejezését kérik.
Kulcsár Attila csaknem két éve tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését és új elsőfokú eljárást kért a brókerbotrány büntetőperében az utolsó szó jogán tegnap a Fővárosi Ítélőtáblán.
Ritka egyetértés alakult ki a vád és az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila között a hét éve húzódó K&H-ügyben: mindkét oldal nagyjából azonos érvek alapján kéri, hogy az első fokú eljárást ismételjék meg, azaz kezdjék elölről az egész ügy tárgyalását. Összeszedtük a legfontosabbnak tartott hibákat.
A K&H Bank félrevezető magatartása vezethetett ahhoz, hogy a Fővárosi Bíróság első fokon megalapozatlan ítéletet hozott a Kulcsár-perben – ezt Kulcsár Attila mondta a Fővárosi Ítélőtáblán tegnap.