language

Kulcsszavak:

kiemelt beruházás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [227]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>

Vodafone-felvásárlás: a DK a GVH-hoz és az Európai Bizottsághoz fordul

A Demokratikus Koalíció (DK) a Gazdasági Versenyhivatalhoz és az Európai Bizottsághoz fordul a Vodafone felvásárlásának ügyében – jelentette be a párt alelnöke az MTI szerint. Varju László csütörtöki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ez a vásárlás nemcsak a „kormányzati megszorítások miatt elszegényedő magyar családok arculcsapása", de tiltott állami finanszírozás is lehet.

Az UNESCO is vizsgálódik a Fertő tó ügyében

Az ENSZ kulturális és oktatási szervezete (UNESCO) már korábban is figyelmeztetett a világörökségi helyszínek listáján szereplő Fertő tó miatt. A szervezet egyik vezetője 2021-ben azt üzente a magyar kormánynak, hogy „a projekt tervét törölni kell, azonnal le kell állítani a megvalósítást”.

Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás lesz Debrecenben a kínai akkumulátorgyár

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították a CATL kínai akkugyártó debreceni akkumulátorgyárának kialakítását. Mint kiderült, az üzem áramellátásának kialakításában Mészáros Lőrinc cége is részt vesz.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lesz Debrecenben

Bár a szövegből nem derül ki, minden bizonnyal a kínai CATL akkumulátorgyárról van szó. Ennek helyszíne a hajdúsági megyeszékhelyen, a Déli Gazdasági Övezetben lesz. Emellett a kormány jelentős összegeket invesztál az infrastuktúra-fejlesztésbe. Ez öt éven keresztül 88 milliárdot jelent, de már idén 6,8 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Természetesen Magyarország leggazdagabb embere, a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Opus Titász sem maradhatott ki a buliból, mely az elosztó hálózati fejlesztések megépítéséhez 16,68 milliárd forint közpénzt kap.

Debrecenben vihart kavart az óriás akkugyár híre, ráadásul a CATL naperőművet is tervez

A lakosok beleszólást akarnak abba, hogy mi épül a mezőgazdaságtól elvett déli ipari övezetben. A városvezetés és a lakosok között a Civil Fórum Debrecen Egyesület próbál közvetíteni.

Feltartóztathatatlan a 250 milliárd forintos NER-beruházás Zuglóban

A Zugló-Városközpont Ingatlanfejlesztő Kft. július első napjaiban elindította Zugló Városközpont II.- III. ütemének környezetvédelmi engedélyezési eljárását és még a választások előtt megkérték a kormányzatot a terület rozsdaövezetté nyilvánítására - tudta meg lapunk. A projektcég a NER-közeli vállalkozóhoz, Balázs Attilához tartozik, aki közeli kapcsolatot ápol a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal.

8 milliárddal, 211 milliárdra nőtt a Nemzeti Atlétikai Központ építési költsége

Nyolcmilliárd forinttal növelte az Nemzeti Atlétikai Központ felépítésére szánt összeget a kormány, derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában. A módosított kormányhatározat szerint a Kormány a 2023. évi WA Atlétikai Világbajnokság sikeres megrendezése és a Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítása érdekében egyetért a Nemzeti Atlétikai Stadion, valamint a gyalogos és kerékpáros híd, illetve egyéb kapcsolódó létesítmény, infrastruktúra, valamint környezetrendezés megvalósításával és a megvalósítási időszak alatti üzemeltetésével legfeljebb 211 982 880 540 forint összegben.

Nehezebben vehetik be a Balatont a "mohó beruházók", de azért maradtak kiskapuk

A közvetlen Balaton-part beépítésének lehetőségét jelentősen korlátozta az Alkotmánybíróság, de ez a tópart túlterhelésének csak részben szab gátat.
Találatok: [227]  Oldalak:   <<  <  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20   >  >>