language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [340]  Oldalak:   <<  <  25 26 27 28 29 30 31 32 33 34   >  >>

Hulló csillag

Látványosan menetel a csőd felé az elsősorban fideszes önkormányzatokkal szerződő, fűtés- és közvilágítási korszerűsítést, megtakarítást ígérő E-Star Nyrt. A társaság működését az önkormányzatok fokozódó elégedetlensége, ki nem fizetett közműszámlák és szerződésbontások kísérik. A cég papírjai a béka segge alá kerültek. Ehhez vajon köze van a Közgépnek?

Titkolják a politikusrokonok fizetését

A váci önkormányzat nem tett eleget törvényi kötelességének, amikor kérésünk ellenére nem adta ki néhány munkatársának fizetési és teljesítési adatait. A foglalkoztatottak helyi kormánypárti politikusok rokonai.

"A beletörődés a legrosszabb"

2010-ben II. Erzsébet a Brit Birodalmi Érdemrend tiszteletbeli tagjává avatta, elismerve ezzel a brit-magyar kereskedelmi kapcsolatok terén folytatott korrupcióellenes tevékenységét. A Transparency International magyar kirendeltségének ügyvezetőjével a korrupció természetéről beszélgettünk.

Megint nem nyert!

A Közgép Zrt. a kormányváltás óta 200 milliárd forintot meghaladó állami, önkormányzati megrendeléssel büszkélkedhet. Közbeszerzési pályázatainak sikerével párhuzamosan gyarapszik a nyeretlenek közössége is: a Közgép és az általa vezetett konzorciumok rendre kiszorítják a versenytársakat.

Ismeretlen civil szervezet fogja össze a többit

Az egri civil életben alig-alig tevékenykedő alapítvány nyerte a Civil Információs Centrum címet, amelynek viselői kiemelt pályázatokon kaphatnak támogatást ahhoz, hogy koordinálják a helyi civil szervezeteket.

Aggályos a milliárdos Közgép-pályázat

Simicska Lajos közismert építőipari cége az egyik kivitelezője a keszthelyi Fő tér rekonstrukciójának. A közgépes konzorcium egyedüli pályázóként nyerte el az uniós forrásokat is tartalmazó projektet. A dokumentumokból úgy tűnik, nem volt valódi versenyeztetés.

Zugló 10 milliót ad a Demokratának

A jobboldali napilapok után a Magyar Demokratát is 10 millióval támogatja a zuglói önkormányzat. Bár nem is kéne ezen meglepődni, hisz mi magunk írtuk meg, hogy Navracsics minisztériuma a Demokrata nemzetpolitikai tevékenységét díjazta tavaly 3 millióval.
Találatok: [340]  Oldalak:   <<  <  25 26 27 28 29 30 31 32 33 34   >  >>