language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [437]  Oldalak:   <<  <  35 36 37 38 39 40 41 42 43 44   >  >>

81 milliárd közpénzt költött hirdetésekre a kormány, de Rogánnak van egy jó híre is

2010 és 2014 között 81 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, de ez hárommilliárddal kevesebb, mint az előző ciklus állami reklámköltései – derült ki Rogán miniszter írásbeli válaszából.

Rogán szomszédjának is boldog karácsonya volt

Csetényi Csaba két cége nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság 457 millió forintos közbeszerzését. Az egyik alvállalkozója Andy Vajna feleségének üzlettársa.

Újabb 381 millió forint Rogán szomszédjának

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal megint elkölt 381 millió forintot menekültellenes kampányra, és megint Rogán Antal szomszédjánál. Csetényi Csaba cége ősszel nevet változtatott: a HG 360 Reklámügynökségből mára Network 360 Reklámügynökség lett.

Csepreghy Nándor: Ezen a szinten nincsenek véletlenek

Éppen a saját politikai családjából kapott személyeskedő támadást Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese, de ez őt nem zavarja. A nemzeti szuverenitást alapvetőnek tartó kormányzat célrendszerében fontos a magyar gazdaság hazai szereplőinek a támogatása. Aligha véletlen, hogy Lázár János újabban pozitívan emlegeti azt a Csányi Sándort, akivel korábban rendre nyilatkozatháborúba kezdett.

A miniszterelnök focis cimborája és személyi edzője Rogán Antalnak ad tanácsokat

Azt, hogy kik a tanácsadói, Mesterházy csak a miniszterelnök kabinetirodán tekinthette meg. De most már legalább tudjuk, hogy Orbán Viktor személyi edzője Rogán Antalnak ad tanácsokat.

A miniszteri biztosok országa

Ellentmondásos válaszokat adtak a minisztériumok arra a kérdésre, hány miniszteri megbízottat foglalkoztatnak: a Nemzetgazdasági Minisztérium nem is hallott ilyen tisztségről, a földművelésügyi tárcánál két megbízott tevékenykedik. Mesterházy Attila azt is tudni akarta, hány miniszteri biztos dolgozik a tárcáknál, és mennyit keresnek. Kiderült, a legtöbb biztos a Miniszterelnökségen dolgozik, a legtöbbet keresők pedig helyettes államtitkári juttatást, havi 747 ezer forintot visznek haza. A miniszterelnöki megbízottak közül Héjj Dávid keres a legjobban, ő 1,2 milliót keres.

Rogán szuperhivatala 25 milliárdot költhet

A magyar média legbefolyásosabb szereplője lesz Rogán Antal. A jövendő miniszter felügyeli majd azt a kommunikációs szuperhivatalt, amely 1500 állami intézmény és cég reklámköltéseit intézi. A kassza pedig tele van: a perselyben 25 milliárd forint ragadt.

Rogán Antal polgármesterként majdnem egy egész emeletet kiosztott a belvárosi önkormányzat embereinek

2008. novemberében 159 rossz állapotú irodát pályáztatott meg a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat. Bérelni és venni is lehetett. A kialakítást és felújítás költségeit az önkormányzat utólag megtérítette. A polgármester döntött a pályázatokról.
Találatok: [437]  Oldalak:   <<  <  35 36 37 38 39 40 41 42 43 44   >  >>