Szijjártó Péter (Fidesz) írásbeli kérdéssel fordul László Csaba pénzügyminiszterhez: létezik-e a Malév Rt. és Kiss Elemér ügyvédi irodája között olyan szerződés, amely szerint a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter irodája végzi a légitársaság átvilágítását. Kiss úgy véli, hogy a céget nem érheti hátrány amiatt, mert ő korábban ott dolgozott. A Malév nem kívánta kommentálni a hírt.
Keller László közpénzügyi államtitkár szerint nem szerencsés, hogy Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadója kormányzati megbízatást kapott. Keller már második alkalommal bírálja kormányát. Korábban a Hattyúházi irodabérlést kritizálta.
Braun Róbertet kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává. Braun korábban az SZDSZ kabinetfőnöke, majd az Index.hu Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Braun az utóbbi hónapokban a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként tevékenykedett. A helyettes államtitkár kinevezésével egyidőben felbontotta cége 33 millió forintos állami megbízatását.
A Miniszterelnöki Hivatal tízezer amerikai dollárt fizetett egy tanulmányért az MSZP parlamenti választási kampányában közreműködő Ron Werbernek. A tanulmányban a kommunikációs tanácsadó a kormány szervezeti és szerkezeti felépítéséről írt.
Még az Orbán-kormány alatt, 2000 novemberében döntöttek arról, hogy Kapolyi László - aki 2002 tavasza óta szocialista képviselő - cégén keresztül részt vehet az orosz államadósság behajtásában. Korábban Rogán Antal fideszes politikus azzal vádolta meg a kormányt, hogy az elmúlt hetekben átjátszott egy 10 millió dolláros szerződést Kapolyi magáncégének, így egy MSZP-közeli vállalat húzhat hasznot az orosz államadósságból.
A System Consulting Rt. húzhat hasznot az orosz államadósságból - állítja Rogán Antal, a Fidesz alelnöke. A cég elnök-vezérigazgatója, Kapolyi László MSZP-s képviselő. A cég 10 millió dollárt fizet be az államkasszába, cserébe orosz árukat kap az államadóságért.
Elkészült a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata az Országimázs Központról. E szerint az imázsközpont az állami pénzeket
sorozatosan törvénysértően költötte el. A vizsgálat szerint az OK sokszor elnagyolt tervek, esetenként spontán döntések alapján,
nagyvonalúan, az állami költségvetés számára hátrányosan használta fel a pénzeket.
Kiss Elemér kancelláriaminiszter válaszolt Répássy Róbert fideszes képviselő újabb kérdéscsomagjára. A legtöbb kérdés ismét Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenységére vonatkozott. Kiss Elemér közölte: Keller azon vizsgálatai is nyilvánosak, melyeket a Medgyessy-kormány tevékenységével kapcsolatban végez, így történt ez például a hattyúházi irodabérlés esetében is. A miniszter közölte azt is, hogy Keller nem a Proware-jelentésre alapozva tett feljelentést az In-Forrás ügyében.
A Fidesz arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy miért SZDSZ-hez közeli cégek kapnak sorra megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól különböző, a kormányzattal kapcsolatos feladatok elvégzésére.