Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Újabb fordulat: A GVH engedélyezte Vajnának, hogy megvegye a TV2-t
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Vajna-csoportba tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. közvetlen, egyedüli irányítást szerezzen a TV2 Média Csoport Kft. (TV2) és a CEE Broadcasting Limited (CEE) felett.
Feljelentést tesz az Együtt a TV2 két évvel ezelőtti eladása miatt
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke csalás és gazdasági csalás miatt újra feljelentést tesz a TV2 két évvel ezelőtti eladásának ügyében.
Vajna a TV2 után a hokit veheti célba
Az állami szerepvállalás bújtatott erősítésével folyik a profi sport "simicskátlanítása". Az MVM Veszprém már eddig is gyanúsan többre vitte, mint amit hivatalos költségvetése megengedne, a Balaton promotálásával a jelenlegi szint megtartását támasztaná meg a kormány. A jégkorongszövetség élén pedig az az Andy Vajna veheti át a Közgép vezére lemondása után csak ideiglenesen betöltött elnöki pozíciót, aki megvásárolta a TV2-t – már amennyiben Simicska Lajos be nem előzte.
Itt a totális Simicska-Vajna háború?
Több lehetősége is lehetett a Simicska-Fonyó kettősnek, hogy megszerezze a TV2-t. Elvileg előállhat olyan helyzet is, hogy a csatornát tényleg kétszer adták el. A korábbi tulajdonosok még mindig váltig állítják: Simicska Lajos háttértámogatása nélkül vették meg a kereskedelmi tévét.
Andy Vajna hivatalosan is médiacézár lett
Hamarosan új tulajdonos veheti át a TV2-csoportot, a Magyar Broadcasting Co. Kft. mint vevő-befektető és a TV2 Media Group Holdings Kft. csütörtökön aláírta az erről szóló adásvételi szerződést.
Megvan a szerződés: Vajnáé lesz a tv2
Még a héten bejelentik a felek a TV2 újabb tulajdonosváltását. A vevő nem meglepő módon a kormányzati körökben jól mozgó Andy Vajna.
Vajna egyetlen szivarra a TV2-től
hogy nyár közepén írtuk, Andy Vajna filmipari kormánybiztos régi szívügye megszerezni a TV2-t. Az érzelmi mellett van más szempont is: Orbán Viktor politikailag megbízható kézben akarja tudni a csatornát, és helyet kell csinálni a 25 milliárdnyi állami reklám elköltéséhez. Simicska Lajos és Simon Zsolt elköszönhet, helyettük a volt RTL-es Dirk Gerkens és Rákosi Tamás lehet meghatározó a tévénél.
Andy Vajna bejelentette vételi szándékát a TV2-re
Az üzletember tulajdonában lévő Magyar Broadcasting Co. Kft. hitelt vesz fel a kereskedelmi csatornát üzemeltető cég megvásárlására. A befektetés viszont várhatóan hamar megtérül, mert napokon belül megjelenhet a kormányrendelet, amely több milliárd forint bevételt hoz a TV2-nek.
Az online hírpiac és a TV2 Habonyék célpontja
Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusára ráment a kormányhű sajtó nagy része. A Fidesz környékén most két párhuzamos médiakör kiépítésével próbálkoznak. Habony Árpád főtanácsadó és üzlettársa, Győri Tibor egy hírportál felállításán dolgozik, de a projekt nehezen alakul. Mindeközben Andy Vajna a TV2-re pályázik.
Kormányzati tájékoztató kampányok (2012-)
Andy Vajna
Fonyó Károly
Győri Tibor
Habony Árpád
Orbán Viktor
Simicska Lajos
Hír Televízió
Lánchíd Rádió
Magyar Nemzet
Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő (MMG) Zrt.
Napi Gazdaság Kiadó Kft.
Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH)
Századvég Gazdaságkutató Zrt.
TV2 (televízió)
belföld
klientúra
média
PR
Hogyan működött Orbán és Simicska médiabirodalma?
A Kreatív több mint nyolcvanezer közbeszerzési és reklámozási adat elemzése után kiszámolta, leírta és lerajzolta, hogyan épült fel és működött az előző Orbán-kormány alatt Simicska Lajos médiabirodalma.
Fővárosi hirdetőoszlop-mutyi
Simicska-közeli cégek állami megbízásai
Fonyó Károly
Habony Árpád
Nyerges Zsolt
Rogán Antal
Schváb Zoltán
Simicska Lajos
Simon Zsolt
Yvonne Dederick
A-Plakat Kft.
Bell & Partners Kft.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
ClassFM rádió
EchoTV
Euro AWK Kft.
Euro Publicity Kft.
Fidesz
Hamu és Gyémánt Kft.
Heti Válasz Kft.
HG 360 Reklámügynökség Kft.
HírTV Zrt.
Hung-Ister Zrt.
I.M.G. Inter Media Group Kft.
Initiative Media
JCDecaux SA
Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP)
Lánchíd Rádió
Magyar Nemzet
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mahir
Mahir Cityposter Kft.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Metropol (újság)
MTM SBS
Music FM rádió
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)
NeoFM rádió
Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ)
Publimont Kft.
SonitusMedia
Szerencsejáték Zrt.
Théma Lapkiadó Kft.
TV2 (televízió)
Vivaki Hungary Kft.
Young & Partners Kft.
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
forgóajtó
hirdetés
jogalkotás
klientúra
közbeszerzés
média
PR