language

Személyek:

Kocsis István highlight_off

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Kocsis István

Kocsis István (Pusztavám, 1952. január 30. –) gépészmérnök, iparvállalati vezető.

Vegyipari gépészeti technikumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát 1976-ban. Egyetemi tanulmányai után az egyetem Gépelemek tanszékén dolgozott először tanársegédként, majd 1991-től rövid ideig a Gépszerkezettani Intézet adjunktusaként. Egyetemi évei alatt a dr. Münich Ferenc, majd Kármán Tódor Kollégium igazgatói tisztét is betöltötte 1985-től.

 

A rendszerváltás után ipari vezetői és iparpolitikai feladatokat kapott. 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG), Célgépgyár igazgatója, majd az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, az iparért felelős helyettes államtitkára 1993-ig. 1993–1997 között az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.), illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) vezérigazgató helyettese, majd vezérigazgatója. 1998-ban egy évig az RWE Energie AG, főosztályvezetője, 2000-ben az ÉMÁSZ igazgatója, 2001-ben az RWE-EnBW Magyarország Kft igazgatójává nevezik ki. 2002–2005 között a Paksi atomerőmű Rt. vezérigazgatója, majd 2005-től 2008-ig a Magyar Villamosművek Rt. vezérigazgatója. 2008-tól a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatója. Erről a posztról 2011. szeptember 4-én közös megegyezéssel, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül távozott.

Kocsis István ellen a rendőrség büntetőeljárást folytatott a BKV vezérigazgatójaként aláírt egyes megbízási szerződések miatt. A büntetőeljárás az MVM belső vizsgálata, majd feljelentése alapján indult. Kocsis Istvánt emellett 5 év börtönbüntetést szabott ki a Kúria 2019-ben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés miatt. A vád szerint Kocsis 2006 és 2008 között hat társával együtt indokolatlan szerződésekkel és felesleges befektetésekkel több mint 15 milliárd forint kárt okoztak az MVM-nek. Kocsis végül 2023 őszén, 3 év 4 hónap letöltése után szabadult a kecskeméti “parkettásnak” nevezett büntetés-végrehajtási intézetből.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Parlamenti vizsgálóbizottságot akar felállítani az LMP az MVM-ügyben

Az ellenzéki párt egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva azt állítja, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) jelenlegi vezérigazgatója hat éven át havi egymillió forint plusz áfát kapott egy offshore cégen keresztül az MVM előző vezetésétől.

MVM: Baji Csabát is pénzelte Kocsis és Kapolyi offshore-mágusa

Az atlatszo.hu birtokába került dokumentumok tanúsága szerint az MVM offshore ügyeiben ma már gyanúsított státuszú Szász Andráshoz köthető spanyol céggel is szerződésben állt a kérdéses időszakban Baji Csaba, az MVM Zrt. jelenlegi vezérigazgatója.

160 millióba került Demszky főtanácsadója a BKV-nak?

Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor volt főpolgármester bizalmasát és tanácsadóját azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy utasította a BKV-t, kössön szerződést egy céggel a közlekedési cég területeinek takarítására.

Elhúzódó betegségben halt meg az MVM-ügy egyik gyanúsítottja, Molnár László

Az [origo] információi szerint egy elhúzódó betegségben halt meg Molnár László, az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, aki a cég ügyeiben indult nyomozás egyik gyanúsítottja volt. Molnárt múlt héten temették el.

Bóvli részvények, "amerikaiak" az MVM offshore-ügye mögött

Amerikában élő titokzatos magyarok állhatnak az MVM offshore-ügylete végén. Egyikük Kocsis István tanácsadójával is kapcsolatban állt korábban.

Nyoma veszett egy BKV-nyomozásnak

Nincs nyoma a BKV offshore szerződéseivel kapcsolatos nyomozásnak a BRFK-nál és az ügyészségen, derült ki érdeklődésünk nyomán.

Eltussolt ügyek miatt ment Kocsis?

Nem a Magyar Villamos Műveknél (MVM Zrt.) kötött, a gyanú szerint milliárdos károkat okozó szerződésekkel kapcsolatos vizsgálat, hanem BKV-s ügyek miatt kellett távoznia Kocsis Istvánnak a közlekedési társaság éléről - tudta meg a Blikk.

Távozik Kocsis István, a BKV vezérigazgatója

Azonnali hatállyal távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – írja a Magyar Nemzet. A hírt lapunknak több forrás megerősítette, de hivatalosan hétfőn jelentik be.

"A második Csányi Sándor akart lenni" - Kocsis István ütközetei a Gyurcsány-korszakban

Lenyomta Kóka Jánost, büszkélkedett befolyásos kapcsolataival, és egy szűk bizalmas kört épített ki maga körül Kocsis István egykori MVM-vezér, akit most korábbi döntései miatt hűtlen kezeléssel gyanúsít a rendőrség.
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>