language

Személyek:

Kolompár Orbán highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Kolompár Orbán

Kolompár Orbán (Kiskunmajsa, 1963. szeptember 24. –) magyarországi roma aktivista, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) korábbi elnöke. Különösen ismertebb a 2007-es évtől lett, amiért sorozatosan szervezett ellentüntetéseket a Magyar Gárda rendezvényei ellen, illetve a Gyurcsány Ferenc által indított Magyar Demokratikus Charta által szervezett tüntetésen is "mozgósította a cigányságot".

 

Kolompár ellen 2008 őszén indult bütetőeljárás jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt, mivel 13 millió forinttal nem tudott elszámolni az általa irányított Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet. Emiatt a Bács-Kiskun megyei ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyben a kecskeméti Városi Ügyészség vádat emelt ellene 2008 decemberében. 2009 júliusában a Fővárosi Főügyészség sikkasztás és a számviteli rend megsértése miatt emelt vádat. A vád szerint Kolompár Orbán és két társa az OCÖ 2003. és 2004. évi gazdálkodása, könyvvezetése során „a pénzforgalmat nem megfelelően bonyolították, nem biztosították az egyes célfeladatok átlátható elszámolását”. 2009 októberében egy harmadik ügyben Kolompárt és öt társát azzal vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, hogy összesen 145,5 millió forintos visszaélést követtek el egy főként európai uniós, kisebb részben állami forrásokból finanszírozott munkaügyi pályázaton. A vád szerint az elszámolásához olyan gazdasági eseményekről nyújtottak be bizonylatokat, amelyek nem valósultak meg.

 

A három ügyet összevonták. Az  első fokú ítélet szerint kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekei­nek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése miatt 22 hónap börtönbüntetésre ítélte és a közügyektől három évre eltiltotta. A sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése vádja alól felmentették. 2013. március 8-án a másodfokú bíróság helyben hagyta az első fokon született döntést. 2012 februárjában egy negyedik ügyben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg a Kiskunhalasi Városi Ügyészség. A vád szerint az azóta felszámolt, kiskunmajsai székhelyű A Cigányság Foglalkoztatásáért Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjeként bruttó 4 080 000 forintot fizetett ki egy másik személynek teljesítésigazolások nélkül kiállított számlákra.

 

forrás: Wikipedia

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   <<  <  1 2

Az árverezés megtörtént, a felek perelnek, és nem nyilatkoznak

Négy gyanúsítottja van a Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet ellen indított nyomozásnak, amely az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány feljelentésére indult. A felek perben állnak, és nem nyilatkoznak.
Találatok: [11]  Oldalak:   <<  <  1 2