Kétszer ült össze a főváros közbeszerzési bizottsága, mire sikerült győztesnek hirdetni a római-parti mobil gát tervezői tenderére érkezett legdrágább ajánlatot.
A XIII. kerületi önkormányzat 2011-ben még fel akarta újítani a 200 férőhelyes Pannónia utcai óvodát, ám 2012-ben mégis inkább bezárta, majd 2014 telén eladta egy korábbi ingatlanügyben már feltűnt offshore céghez köthető vállalkozásnak. 2014 tavaszán viszont az önkormányzat a növekvő igényekre hivatkozva bejelentette, hogy 300 férőhellyel bővítenie kell a kerület óvodai kapacitását, mégpedig a Pannónia utcai óvoda felújítására kalkulált összeg duplájáért.
2008-ban Gyöngyösön épített volna gyárat az Apollo Tyres, ám akkor a helyi Fidesz népszavazást kezdeményezett ellene, a beruházás meghiúsult. 2014-ben az akkor már kormánypárt Fidesz bejelentette, hogy 29 milliárd forint állami támogatással Gyöngyöshalászon épít gyárat az indiai óriásvállalat. A beruházás hátterében több furcsa önkormányzati döntést, a nekik kínált kisajátítási árral elégedetlen földtulajdonosokat és a Market Zrt.-t találtuk.
Az Együtt feljelentést tesz hűtlen kezelés alapos gyanújával amiatt, hogy a Népszabadság információi szerint "két hét alatt megírt tanulmányért zsebelt be négymillió forintot az országos zöldhatóság volt főigazgatója, T. Jánosné" - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.
Nem Püspökladány lehet az egyetlen település, ahol az országos zöldhatóság volt főigazgatója sok milliót zsebelt be tanulmányírás címén. A lapunk birtokába került dokumentumok szerint az asszony cége Törökszentmiklósnak négymillióért írt tanulmányt – alig két hét alatt.
A jelek szerint továbbra sem tett le a kormány és a XII. kerület vezetése a Normafa-beruházásról: az önkormányzat által megrendelt, 2015 elejére elkészülő megvalósíthatósági tanulmányban zöldterület-beépítések és új sportlétesítmények is szerepelnek. A Natura 2000-es hatásvizsgálat viszont hónapok óta késik.
Már három éve nyelik a port az Orbán-család kamionjai miatt a bicskei Móricz Zsigmond utca lakói, miután a miniszterelnök édesapja gánti bányájából érkező murvát épp a kertes házak szomszédságában lévő vasúti rakodón pakolják át. Száraz időben mindenen vastagon áll a por, ha esik, az utca csupa sár. Hiába minden tiltakozás, a hatóságok szerint minden rendben és az önkormányzat is úgy véli, megtesznek minden tőlük telhetőt. Orbán Áron, a kormányfő testvére azt tanácsolta a tiltakozóknak, hogy forduljanak segítségért az Európai Unióhoz.
Az MSZP kiegészítő feljelentést tesz a zöldhatóság volt elnöke, a sem diplomával, sem doktori címmel nem rendelkező Tolnai Jánosné ellen folyamatban lévő ügyben. A szocialisták szerint a Tolnainét végsőkig védő Illés Zoltánnak is le kell mondania.