language

Kulcsszavak:

környezetvédelem highlight_off

Akták:

Római-parti mobilgát highlight_off

Római-parti mobilgát

Római-parti mobilgát

2013 februárjában a a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Az ekkor elfogadott tervek végül nem kerültek megvalósításra, mivel a mértékadó árvízszint 2015-ös megemelése miatt új tervekre volt szükség, amely már egy masszívabb, erősebb és magasabb gátról szólt. A parti hullámtér árvízvédelmére a főváros kezdetben közel 5 milliárd forintnyi közpénzt kívánt fordítani, az új tervekkel a költségek 12,5 milliárd forintra nőttek, azonban a valós kiadások becslések szerint a 15-20 milliárdot is elérhetik. A projekt megvalósulása esetén nem a Királyok útja-Nánási úton található fővédvonalat erősítik meg, hanem egy teljesen új mobil gát épülne közvetlenül a Duna mellett, amely a teljes Római-part és a Csillaghegyi öblözet árvízvédelméért felelne.

 

A projekt kritikusai szerint magánszereplők ingatlanpiaci érdekeit is szolgálhatja, a mobilgát megépülésével ugyanis a part menti, hullámtérben lévő ingatlanok értéke jelentősen felértékelődne, valamint az építkezési kedv is jelentősen növekedne. A területen található többek között Egri Gábor, műtrágya előállításból és vegyi áruk szállításából meggazdagodott üzletember négycsillagos szállodája, ami annak ellenére kapta meg az építési engedélyt az akkor még Tarlós István vezette kerületi önkormányzattól, hogy legalsó szintje is lakótérként szolgál. Emellett Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó cégek is úgy építenek lakóparkot a területen, hogy arra lakóingatlant hivatalosan még nem lehetne építeni, mivel hullámtérként üdülőterületnek minősül.

 

A szakértői és civil tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés végül 2017 áprilisában fogadta el a mobilgát végső tervezetét. A döntést nem előzte meg társadalmi párbeszéd, mindössze egyetlen lakossági fórum volt tartva az érintett III. kerületben. A döntés időpontjában képviselők még nem voltak birtokában a mobilgáthoz készülő kockázatelemzésnek sem, a terveket annak ismerete nélkül fogadták el. 2017 júniusában a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése is elindult, a mobilgát tervezett átadási időpontja jelenleg 2019 januárja.

 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2

Római-part: a legdrágább ajánlat nyert

Kétszer ült össze a főváros közbeszerzési bizottsága, mire sikerült győztesnek hirdetni a római-parti mobil gát tervezői tenderére érkezett legdrágább ajánlatot.

Lefújták a római-parti mobilgát építését

A főváros lefújta a római-parti mobilgát építési tervét, derült ki abból a végzésből, amelyben a vízügyi hatóság megszünteti a gát engedélyezési eljárását. Mégpedig annak a tervezőcégnek a kérésére, amely a főváros projektjét valósítja meg.

Római mobilgát: A jogsértések sem számítanak

Bár egyes szakértők szerint lenne ésszerűbb, hasznosabb és gazdaságosabb megoldás is, ami jobban segítené a dunai árvízvédelmet, a tervezett római mobilgát minden civil tiltakozás és szakmai felvetés ellenére láthatóan sínen van. A folyamatot a gát ellenzői szerint jogsértések sora kíséri, melyek eddig kevés nyilvánosságot kaptak. Ezekről szól a Vendégszerzők a városról-sorozat legújabb része.
Találatok: [15]  Oldalak:   <<  <  1 2