language

Kulcsszavak:

környezetvédelem highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Párttársa megdicsérte a céget, amelyről Hadházy Ákos csúnyákat mondott

Hadházy tegnap közölte, hogy feljelentést tesz a napelemes közbeszerzési pályázatot miatt, és kifogásolt példaként a Goodwill Energy Kft.-t hozta fel, mint kiderült, tévesen. A szintén LMP-s Sallai Róbert Benedek mai Facebook-bejegyzésében kiállt a cég mellett, amely ezzel lezártnak tekinti az ügyet.

Együtt és külön is lépnek a paksi titkok ügyében az ellenzéki pártok

Miután Áder János köztársasági elnök bejelentette, hogy aláírja a törvényt, az LMP, a PM és az Együtt alkotmánybírósági felülvizsgálatot szeretne, de megy panasz Brüsszelbe és Aarhusba is. Az Európai Bizottság egyébként – mint arról itt a VS.hu-n már írtunk korábban – amúgy is vizsgálódik a paksi bővítés ügyében

Brüsszelt nem érdekli a titkosítás, mindent tudni akar Paks 2-ről

Az Európai Bizottságnak megvannak az eszközei, hogy megismerje a paksi szerződés részleteit – mondta a VS.hu-nak a versenyjogi biztos. Máshol egyébként ilyen mértékben nem titkosak a megállapodások.

Uniós százmilliókat terelnek a fejlesztési államtitkár városába

Kizárólag Hatvanra írt ki egy 800 millió forintos pályázatot év végén a Szabó Zsolt vezette fejlesztési államtitkárság. Szabó júniusig volt a település polgármestere. Az NFM szerint a hatvaniak nincsenek kivételezett helyzetben Szabó kinevezésével, igaz, rosszul sem járnak.
Találatok: [6]  Oldalak:   1