Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Kehi-jelentés a Lánchíd felújításról: további bűncselekmények lehetnek
Kijött a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése a Lánchíd felújításának pénzügyi vizsgálatáról. A szervezet a rövid jelentésben hat megállapítást tesz, amelyekben összegzi, hány forintot utalt a fővállalkozó A-Híd Zrt. a kommunikációval foglalkozó Sunstrike Hungary Kft.-nek, és az átutalt összegnek mekkora részét vette fel szinte azonnal két ügyvéd. Az újdonság a jelentésben az eddig megismertekhez képest mindössze az átutalások száma és feltételezett időbeni összefüggése.
Nem árulta el a DK-nak a közmédia, mennyi közpénzt költ a fizetésekre, pert indít a párt
A Demokratikus Koalíció (DK) közérdekű adatigénylést nyújtott be az MTVA-hoz, hogy megtudják, mekkora fizetést kapnak a dolgozóik – áll a párt közleményében.
A kormányzat munkatársa szivárogtatta ki a KSH adatait
Kiderült, hogy dr. György László kormánybiztos titkárságának munkatársa továbbított egy embargósnak minősülő KSH-adatot február elején. Az információt a kormány közölte, miután Tóth Bertalan MSZP-s képviselő kérdést nyújtott be az ügyben Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterhez „Az Ön minisztériumához tartozó titkárságról küldték tovább a Makronómnak a KSH embargós adatait?” címmel.
Orbán 2,1 millió forintot fizetett a külügynek a családtagjai utazásáért
Amióta a K-Monitor blogja pert indított azért, hogy megtudja, mennyibe került Orbán Viktor családtagjainak római utazása 2021 nyarán, a miniszterelnök rendszeresen fizeti családjának utazási költségeit, írja a K-Blog. Ahogy arról a Telexen is írtunk, Orbánt 2021 nyarán fotózta le egy olvasó egy római étteremben feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral, majd ellentmondásos nyilatkozatok után kiderült, hogy hivatalos delegáció keretében, kormánygéppel, de horvátországi nyaralásáról közvetlenül utazott a miniszterelnök egy katolikus konferenciára.
MSZP: Matolcsy vizsgálódik a KSH adatszivárgási ügyében
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke arról tájékoztatta az MSZP-t, hogy zajlik az adatgyűjtés a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatszivárgási ügyében. Erről az ellenzéki párt számolt be hétfőn.
30 milliárd forint, egy rejtegetett kötvény és 8 év az életemből
Nyolc éve próbálom megtudni, tényleg az állam segítette-e ki titokban az Orbán Viktor szívének – akkor még – kedves FHB Bankot 2012-ben. Szívattak, hátráltattak, ahogy csak tudtak, de most kiderült, hogy végig nekem volt igazam. Számít? Dehogy számít.
Csányi Sándor
Czepek Gábor
Heinrich Pecina
Lázár János
Matolcsy György
Németh Lászlóné
Orbán Viktor
Spéder Zoltán
FHB Bank
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Posta Zrt.
Miniszterelnöki Kormányiroda
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
OTP Bank Nyrt.
Takarékbank Zrt.
VCP Finanz Beteiligungen AG (VCP AG)
adatigénylés
átláthatóság
bankok - pénzintézetek
gazdálkodás
háttér
hitelezés
klientúra
közadat
tiltott állami támogatás
A KSH belső vizsgálata szerint sem ők felelősek az adatszivárgásért
A KSH belső vizsgálata is arra jutott, hogy az embargószabályaik megsértése miatt szivároghattak ki idő előtt a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok. Pénteki közlésük szerint az adatokat kiküldő címzett el is ismerte a tévedést, az embargó megsértése miatt pedig a továbbiakban nem juthat majd hozzá előzetesen az adatokhoz – írja az MTI.
Már a naplófájlok sem segíthetnek tisztábban látni a pécsi önkormányzati cégtől eltűnt merevlemezek ügyében
Informatikai igazságügyi szakértő és egy új tanú meghallgatásával folytatódott az eltűnt merevlemezek ügyében, Vári Attila ellen indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.
Nem számol el a Rogán-minisztérium a bombás plakátrengeteggel, pedig idén megdőlhetett az állami hirdetési rekord
„Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát”, „Védjük meg a gyerekeinket” és „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket” – 2022-ben ezek az üzenetek lepték el az ország utcáit kormányzati plakátok formájában, tévéreklámokban, Facebook-bannerekben és YouTube-videókat megszakító kisfilmekben. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda – ami a kommunikációért is felelős – a válsággal nehezített évben is közel 30 milliárdot költött el csak ilyen hirdetésekre őszig, azt pedig többszöri kérdésre sem árulják el, hogy a minisztérium év végi költéseivel meddig nőnek ezek a költségek.
Több helyen egyszerre tűntek el adatok: három év alatt sokat romlott a tanúk emlékezete a Vári-ügyben
Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott Vári Attila, a Pécsi Sport Nzrt. (PSN) és a vízilabda-szövetség volt vezetője ellen indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.