language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [148]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>

Fél éve és jóval olcsóbban kellett volna átadnia az állam kedvelt cégének a dunakeszi uszodát

Jó tempóban épül a dunakeszi uszoda, tartják a részidőket – ezt mondta a Trend Építő Zrt. képviselője 2016 december végén. A jó tempóra szüksége is volt a kivitelezőnek, hiszen a vállalkozói szerződés szerint az uszodának 2017. február 18-ára a javításokkal együtt kész kellett – volna – lennie.

Önkormányzati vezetőkhöz köthető alvállalkozó a dunakeszi iskolaépítésen

Önkormányzati vezetőkhöz köthető alvállalkozót is bevontak a 3 milliárd forintos dunakeszi iskolaépítésbe. A projekt kivitelezője a Tiborcz-közeli Paár Attila WHB-ja és a Mészáros Lőrincék családi cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt. konzorciuma.

Védett tőzegláp mellé épül Fót mutyicsarnoka

Csaknem egymilliárd forintos beruházásban épülhet meg Fót új sportcsarnoka, amennyiben sikeres lesz a projekt TAO-pályázata. Kis szépséghiba, hogy a legutolsó tervek szerint a 251 milliós önrészt álló és az ingatlant biztosító település csak tanítási időben kora délutánig, illetve évente még mindössze 10 napon használhatná az épületet. Az ingatlan, amire építkezni terveznek, törvény alapján védett láp szomszédságában terül el.

Fedezethiány miatt érvénytelen lett a püspökszilágyi radioaktívhulladék-tároló bővítésére kiírt közbeszerzés

A püspökszilágyi létesítmény kapacitásának és biztonságának növelésére 846 millió forintja volt az állami tulajdonú Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft.-nek, de a WHB a szintén állami tulajdonú Mecsekérc Zrt.-vel közösen 930 millióért vállalta volna a munkát.

A török meló - Adnan Polat és az Orbán család üzletei

Bemutatjuk a török multimilliárdost, aki egyaránt bejáratos Erdoğanhoz és Orbánhoz, és aki közvetített is az európai illiberalizmus két vezéralakja között. A Galatasaray futballklub egykori elnöke az elmúlt években az Orbán család igaz barátja lett, a kastélyvásárlások egyik kulcsfigurája, miközben cégei milliárdokat húznak a magyar államtól.

Szentendrei adok-kapok: nincs gazdája a több mint 200 milliós hiánynak

Nem tudni, ki és mekkora hiányt okozott a Ferenczy Múzeumban. Az átvilágítás előnytelennek tartja a korábbi igazgató által kötött szerződéseket, az ellenzék az új vezetőt hibáztatja.

Horn Gabriella: Milliárdok közpénzből a cserkészeknek

Kiírták a második közbeszerzést a cserkésszövetségnek ajándékozott nagykovácsi kastély felújítására. Egyelőre nem tudni, mely cég nyerte a megbízást, az viszont biztos, hogy a kormány – az értékes ingatlan átadása mellett – összesen 2,5 milliárd forinttal támogatja a projektet. A pénzt a rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből biztosítják.
Találatok: [148]  Oldalak:   <<  <  6 7 8 9 10 11 12 13 14 15   >  >>