Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
1,8 milliárdos hirdetmény nélküli tárgyalásos tender a Magyar Postánál
"Integrált Posta Hálózat rendszerének és hozzá kapcsolódó alrendszereinek szoftver támogatása" címmel írt ki pályázatot a Magyar Posta Zrt. A zárt körű kiírást azzal indokolták, hogy a szerződést kizárólag a felkért fél képes teljesíteni.
Fagyipénzt nyert Pintér Sándor volt cége
A Civil Biztonsági Zrt őrizheti egy éven át a nyíregyházi önkormányzatot és még pár másik ingatlan.
A tévévezér és felesége Felleginek ír beszédeket
Áfával együtt 2 187 500 forintot kap az év első öt hónapjára beszédírásra Ókovács Szilveszter Duna TV-s vezérigazgató felesége, Máthé Zsuzsa. Fellegi Tamás miniszterrel szerződtek.
Életveszélyes sisakot kaptak a magyar katonák Afganisztánba
A STOP birtokába került dokumentumok szerint a Honvédelmi Minisztérium olyan sisakokat szállított az Afganisztánban missziót teljesítő magyar katonáknak, amelyek nem mindenben felelnek meg a biztonsági követelményeknek, nem is védik meg őket a fejsérüléstől, sőt éppen maguk a sisakok okozhatnak halálos sérülést a fejen.
Tanácsadás-cunami Orbánéknál - Több tízmilliós fejlődési stratégiát írnak
Nettó csaknem 24 millió forintért irat tanulmányokat munkája támogatásához a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács.
Balsai rejtélyes kinevezése - Schmitt Pál ügyvédet fogadott
A Köztársasági Elnöki Hivatalban kapott munkát dr. ifj. Balsai István, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő. Az ügyvédet megbízásos szerződéssel vették fel, de a további részletek még tisztázatlanok. Az államfő más kormánypárti politikus családtagjának is ad már munkát.
Meghatszorozódott Fellegi tárcájának ügyvédi költsége
A kormányváltásig közbeszerzést kellett kiírni a jogi szolgáltatásokra, az erre vonatkozó szabályozást éppen Papcsák Ferenc akkori elszámoltatási kormánybiztos javaslatára szüntették meg. Míg tavaly 30 millióért, idén már nettó 175 millió forint értékben szerződtetett jogi munkákra ügyvédeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Tarlósék lépnek: feljelentés lehet a vége a Duna-parti CET-nek
A STOP információi szerint a főváros vezetése a napokban büntetőfeljelentést tesz az egykori közraktárak helyén létesülő kulturális központ ügyében.
Szalai Annamária nem ért hozzá?
Az összes közszolgálati médiamunkást foglalkoztató Műsorszolgáltatás Támogató Alap az átalakításokhoz külső segítségre szorul: csaknem 25 millióért bíztak meg egy céget a projektmenedzsment feladatokkal. Szabó László kommunikációs tanácsadó szerint azért kellett kiszervezni ezt a feladatot, mert házon belül nincs megfelelő szakértelem hozzá.
A Hagyó-modellt alkalmazta Tarlós embere is?
Tölgyesi Balázs, az FKF Zrt. új vezérigazgatója még vezérigazgató-helyettesként három gyanús szerződést kötött összesen 20 millió forint értékben.