language

Helyek:

Oroszország highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [563]  Oldalak:   <<  <  48 49 50 51 52 53 54 55 56 57   >  >>

Rács mögött a nagy adósságrendező - Lopással gyanúsítják az orosz pénzügyminiszter-helyettest

Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettest, Alekszej Kudrin pénzügyminiszter jobb kezét és két üzletembert azzal gyanúsítják, hogy „bűnszövetségben kísérletet tettek különösen nagy értékű pénzösszegek eltulajdonítására az állami költségvetésből csalás útján” – közölte szombaton a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője.

Eltűnt egy cég a MÁV félmilliárd forintjával

Másfél millió dollárt kapott egy szakértői cég 2001-ben, hogy előkészítse a szerződést az orosz államadóság terhére érkező vasúti motorkocsikról. A MÁV belső vizsgálata megállapította, hogy a céget az orosz féllel kötött szerződés aláírása után egy évvel bízták meg a szerződés előkészítésével. A cég fantomizálódott, a MÁV pedig feljelentést tett.

Borisz Kagarlickij: „Politikai kapitalizmus” és korrupció Oroszországban

A nyugati sajtót az 1990-es évek végétől elárasztották az "orosz maffia" bűntetteiről, illetve az orosz bürokrácia felső vezetésének korrupciós ügyeiről szóló cikkek. Nem mintha a nyugati kommentárok túloznának. Feltűnő azonban, hogy a nyugati sajtó az oroszországi korrupciót csak a rubel összeomlása és az 1998-as gazdasági krízis kezdete után fedezte fel.

Több tízmilliárd rubeles adóhiány a Gazpromnál

Az orosz adórendőrség keddi bejelentése szerint több 10 milliárd rubeles - több százmilliárd forintos - adóhiányt tártak fel az orosz gázipari monopóliumnál, a Gazpromnál, ami büntetőeljárás megindítását vonhatja maga után. A Gazprom visszautasította a vádakat, de nyugati szakértők szerint egyre több a hasonlóság a nemrég csődbe jutott amerikai Enron és a Gazprom machinációi között.
Találatok: [563]  Oldalak:   <<  <  48 49 50 51 52 53 54 55 56 57   >  >>