Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Mi történt Ferihegyen?
Bajnai Gondonra kellett volna terhelő vallomást tenniük a repülőtéri vesztegetési botrány szereplőinek – legalábbis ezt állítják a büntetőperben kihallgatott vádlottak.
Nokiásdoboz: hol volt, hol nem volt
Elhangzott egyszer egy történet valamilyen nokiásdobozról, amibe éppen tizenötmillió forint fér bele. Az MSZP 2010-es csúfos választási vereségének az egyik oka ez volt. A koronatanú későbbi vallomása szerint viszont nem is létezett semmilyen doboz. Az egy éve folyó BKV-per így egyre átláthatatlanabbá válik.
Hagyó-per: Gyárfás Tamást tanúként hallgatták meg
Gyárfás Tamás cége és a BKV Zrt. közötti szerződésekről számolt be tanúvallomásában a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai elleni büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken.
Demszkyre terhelő vallomást vártak a rendőrök?
Fizikai kényszert nem alkalmaztak vele szemben, de a nyomozók egyértelművé tették: ha egykori politikusokra, például Demszky Gábor volt főpolgármesterre vall, akár azonnal szabadulhat – állítja Sz. György, a repülőtéri vesztegetés elsőrendű vádlottja.
Milliárdos sikkasztással vádolják a MÁV Vasjármű Kft. korábbi vezetőit
Üzletszerűen, különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. öt korábbi vezetője ellen - erősítette meg Vassné Szele Adrienne ügyész, a megyei főügyészség szóvivője szerdán az MTI-nek.
A Transparency lebuktatta a korrupt gépjárműoktatót
A Transparency International által működtetett jogsegélyszolgálat hozzájárult egy vesztegető autóvezető oktató lebuktatásához.
Válságmenedzserek
Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.
BKV-ügyek
MVM-ügyek 2005-2008
Antal Attila
Balogh Zsolt
Hagyó Miklós
Horváth Éva
Kocsis István
Lelovics Ottó
Mesterházy Ernő
Szalainé Szilágyi Eleonóra
Alfa Busz Kft.
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MSZP
PQS Plural Kft.
Synergon Nyrt.
SZDSZ
Well Reklámügynökség Kft.
állami / önkormányzati vállalat
energia
hűtlen kezelés
kiszervezés
klientúra
közlekedés
offshore
PR
rokonok
takarítás
tanácsadás
tanulmányírás
végkielégítés
zsarolás
Kósa Lajos nagyot hibázott
Ezzel a kommunikációs baklövéssel Kósa Lajos polgármester fölébresztette azt a gyanút, hogy neki a botrányos 2-es villamosprojekt ügyében van valami titkolnivalója.
Debreceni villamosbotrány: tovább folyik a vizsgálat
Nem fejezte be a mai határidőre a munkáját a debreceni önkormányzat tulajdonosi bizottsága, amely a 2-es villamosprojekt késlekedésének okait vizsgálja. A városvezetés jóváhagyta, hogy a bizottság addig folytassa a föltárást, míg nem tisztáznak minden részletkérdést.
Puch László cége is készített tanulmányokat a BKV-nak
A hatodrendű vádlott nyomozati vallomása szerint Puch László szocialista politikus Média Magnet Kft. nevű cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel. H. Éva vallomását a Hagyó Miklós és társai elleni, a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján ismertették.