language

Kulcsszavak:

közvilágítás highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Leléptették az Elios vezetését, a teljes igazgatóság távozott

Egy kézbe került az irányítás.

Az elsötétített ország – Az Elios-ügy és az önkormányzatok felelőssége

Alig volt olyan ellenzéki önkormányzati képviselő, aki időben tudhatta, hogy a városa Tiborcz Istvánékkal akar közvilágítást fejleszteni. A képviselő-testületek többsége nem szavazhatott arról, hogy kivel szerződjön a település, ők csak az eredményhirdetés után szembesültek az Elios győzelmével. Vagy még akkor sem.

Tiborcz és Orbán hálójában – Az Elios-ügy és az önkormányzatok felelőssége

Az utóbbi hetekben sorra derültek ki részletek arról a szervezettnek tűnő csalássorozatról, amelynek során a miniszterelnök veje és néhány kollégája alaposan megszedte magát az Európai Unió és a magyar állam pénzén. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) összesen 35 közbeszerzést vizsgáló jelentése – amelyet a 24.hu szerzett meg és dolgozott fel cikksorozatban – csalás és szervezett bűnözés gyanúját veti fel azon körülmények miatt, ahogyan számos önkormányzat az akkor Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Innovatív Zrt.-vel szerződött a közvilágítás modernizálására.

Tiborczék LED-es bizniszeiről kérdezték az államtitkárt, ami ezután jött, az egészen földöntúli

Hétfőn és kedden is téma volt az Országgyűlésben az Elios és Tiborcz István ügye. Egészen konkrét kérdéseket kaptak a kormánypárti politikusok, de az érdemi válaszok elmaradtak.

Újabb fordulat az Elios-csalás felgöngyölítésében: sötétben tapogatózik az ország

Ma reggel "fény derült" az Elios-botrány újabb részletére, tudniillik arra, hogy a kormány közel egymilliárd forint állami pénzt öntött Tiborczék lámpabizniszébe, átvállalva így bizonyos önkormányzatok önrészét.

Feljelentik Lázár Jánost bűnrészesség gyanúja miatt

Bűnrészesség miatt feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert az Orbán Viktor kormányfő vejével összefüggésbe hozott Elios-ügyben
Találatok: [8]  Oldalak:   1