language

Kulcsszavak:

közvilágítás highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Kastélyok, villák, székházak – így gyarapodott a miniszterelnöki vő környezete az elmúlt évben

Mióta Orbán Viktor veje, Tiborcz István otthagyta a közvilágítás-bizniszt a rossz sajtója miatt, egyre-másra jelennek meg hírek az érdekeltségi körébe tartozónak vélt cégek ingatlanvásárlásairól. Olyan üzletekről is, amelyeknél az adásvételhez nevét adó személy feltehetően csak arra szerződött, hogy a valódi tulajdonosok a háttérben maradhassanak. Történik mindez éppen akkor, amikor uniós milliárdok állnak rendelkezésre a kastélyprogramra, és egy új törvény jelentős adókedvezményt is bevezetetett a műemlékek felújítására. Összesítjük a miniszterelnöki vőhöz köthető ingatlanvásárlásokat.

Így segítette a Miniszterelnökség Orbán vejének közbeszerzési sikereit

Orbán Viktor eddig legfeljebb családi környezetben – például lánya esküvőjén vagy karácsonyi pálinkakóstolás alkalmával – tűnt fel veje, Tiborcz István társaságában. A vejéhez kötődő, ellentmondásos módon szerzett állami megbízások miatt pedig csak kényelmetlen kérdéseket kapott, de eddig kimaradt a több hatóság által is vizsgált ügyekből.

Foglalkozása: vő

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc mint após, Gyurcsány Ferenc és Stumpf István mint vej – megéri tehetős és befolyásos apóst választani, de van, amikor a vej túlszárnyalja neves rokonát. Magyarországon jól ismert, természetes jelenség, hogy az ember a családtagjait jobban segíti, mint azokat, akikkel nincs meg ez a kapcsolat. A politika és az üzlet határmezsgyéjén azonban ez nem kevés korrupciós kockázatot hordoz magában - mint a cikkünkben hozott példák is bizonyítják.

Egyre nagyobb lábon élhetnek Orbán vejéék

Újabb nagy értékű állami tendert nyert el a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Innovatív Zrt.. Az újpesti Szusza Ferenc stadion 109 milliós renoválása után ugyanis Tatabánya stadionjában is Orbán Viktor vejének cége újíthatja fel a világítást - derült ki a közbeszerzési értesítőből. A jelenleg a harmadosztályban futballozó bányavárosi csapat stadionjának világítására 230 milliót költenek, a beszerzést ugyan a tatabányai önkormányzat írta ki, de a pénz a Nemzeti Stadionfejlesztési Programból érkezik.

Új holdudvar Orbán körül

Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.

Tiborcz István, az örök nyertes

Idei legnagyobb állami megrendelését kapta az Elios Innovatív Zrt. csütörtökön. A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég korszerűsítheti Szolnokon is a közvilágítást – közölte Fejér Andor alpolgármester. Az 1,16 milliárdos beruházás keretein belül ötezer lámpatestet cserélnek le energiatakarékos, LED-es modellekre. Ugyan még csak bő három hónap sem telt el az évből, de Tiborcz cége – a Közbeszerzési Értesítő szerint – már csaknem négymilliárd forintnyi beruházást nyert el különböző, javarészt városok közvilágításának korszerűsítésére kiírt uniós tendereken.
Találatok: [26]  Oldalak:   <<  <  1 2 3