Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Áll a könyvtárbotrány Baján – Itt a lex Zsigó háttere
A szabályos pályázatot beadó korábbi igazgatót elképesztő módon golyózták ki. Az új kiíráson már könnyítettek, miután Zsigó Róbert sikeresen lobbizott törvénymódosításért. A friss pályázók közt ott a bajai polgármester egyik „rajongója” és egy munkatársa is. De ki fog itt nyerni?
Kerényi Krónika – Másfél milliárd kultuszépítésre
Orbán Viktor kulturális megbízottja, Kerényi Imre népszórakoztató projektjeire eddig másfél milliárd forint közpénzt adott a kormány. Lett ebből például Nemzeti Könyvtár, amelynek egyik megjelenés előtt álló Rejtő Jenő-kötetéhez, úgy tudjuk, maga a miniszterelnök ír bevezetőt. Lett és lesz még sok más is. Összeszedtük, hogy mi minden, és mennyiért.
Ki mossa a Műcsarnok szennyesét?
A Műcsarnok igazgatója, Gulyás Gábor olyan szerződéseket kötött, amelyek Móricz Rokonok című művét juttatják eszünkbe: kapott megrendelést a korábbi munkahelyéről, a debreceni Modemből magával hozott kommunikációs vezető testvére, valamint a Hajdú-Biharban előszeretettel foglalkoztatott cég is.
Előléptették a fideszes féltestvérét
Több mint két és félszeresére emelkedett a Békés Megyei Munkácsy Múzeumban osztályvezetővé kinevezett R. Rita havi jövedelme április elsejétől.
Kettős szereposztások
Augusztusi kinevezése óta négy külső tanácsadói szerződést kötött Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa. Mára - hosszú harc és a törvényes határidő sokszoros túllépése után - sikerült azt is megtudnunk, hogy mennyiért.
Helyreigazítás
Százmilliós megrendelés az ATV-s Mészáros Tamásnak című cikkünk valótlan állításokat tartalmaz.
Elherdált pályázati pénz
Csobánka község önkormányzata 2006-ban másfél millió forintot nyert a Dumtsa Jenő Nemzetiségek Háza felújítására a Közkincs pályázat keretében.
Filozófuspályázat helyett filológuspályázat - Párhuzamos viszonyok
A "liberális filozófusok" elleni év eleji hecckampány épp arra nem irányította rá a figyelmet, amire pedig nem ártott volna: a tudományfinanszírozás anomáliáira. Mert ilyen problémák nagyon is vannak. Íme egy példa, illusztrációként.
Csúszó leértékelés - A pécsi kulturális főváros projekt
Pécs kulturális főtanácsadójának, a győztes európai kulturális pályázat egyik fő alakjának két héttel ezelőtti lemondását nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a városvezetés nagy buzgalommal formálja saját képére az Európa Kulturális Fővárosa programot. (Lapzártánkkor, e cikk elkészülte után kaptuk a hírt, hogy Toller László polgármester súlyos közúti balesetet szenvedett - a szerk.)