language

Akták:

Kvótareferendum kommunikációja highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Kvótareferendum kommunikációja

Kvótareferendum kommunikációja

2016. október 2-án népszavazást rendeztek Magyarországon, aminek a kérdése: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”. A referendum lebonyolításának költségei mellett jelentős összegek mentek el kommunikációra is, a kormány már nyár óta folyamatosan kampányol a nemleges válasz mellett. Az Átlátszó cikke szerint a teljes kormányzati kampány 17 milliárd forintba került. Feltűnő aránytalanság, hogy a hivatalos adatok szerint kilencszer annyi pénz ment a kvótaellenes népszavazási kampányra, mint a Fidesz-KDNP 2014-es parlamenti választási kampányára.


 

 

 

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A pesterzsébeti baloldalt nem érdekli az NVB döntése

A testület baloldali szavazataival elfogadott, Juhász Lajosné (Fidesz–KDNP) alpolgármestert választási körlevele miatt elítélő határozatot szabálytalanul, Szabados Ákos polgármester aláírása nélkül jelentették meg pénteken Pesterzsébet önkormányzatának hivatalos honlapján, majd később törölték is a dokumentumot.
Találatok: [1]  Oldalak:   1