language

Kulcsszavak:

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Nem vérre szomjaznak - Vadászat Magyarországon - 1. rész

A gazdasági-politikai körök vadászszeánszai sokakat izgatnak. Mi minden dőlhet el egy ilyen eseményen? Cikkünk írása során számtalanszor hallottuk: nem kell ezt az időtöltést túlmisztifikálni. De mennyire segíti az objektív kép kialakítását a transzparencia hiánya?

A múltat eltörölné – Demszky, Orbán és a négyes metró története

Tarlós István nem hívja meg a 4-es metró avatására Demszky Gábort, mert annak idején úgymond igaztalanul okolta Orbán Viktort az építkezés elhúzódásáért. Aligha Tarlós emlékezete a rövid. Orbán az, aki nem tud felejteni, viszont nagyon szeretné, ha mindenki más elfelejtene mindent.

Áll a könyvtárbotrány Baján – Itt a lex Zsigó háttere

A szabályos pályázatot beadó korábbi igazgatót elképesztő módon golyózták ki. Az új kiíráson már könnyítettek, miután Zsigó Róbert sikeresen lobbizott törvénymódosításért. A friss pályázók közt ott a bajai polgármester egyik „rajongója” és egy munkatársa is. De ki fog itt nyerni?

Uniós pályázatok és képviselői összeférhetetlenség II.: Evidenciák

Perrel fenyegetőznek az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását ellenőrző parlamenti eseti bizottság tagjai múlt heti cikkünk miatt.

"Ki kell törni" (Gyurcsány Ferenc a hét pontról és a Zuschlag-ügyről)

Lapzártánk napján jelentette be Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésben, hogy a többek között a pártfinanszírozás rendbetételét célzó tisztasági csomagjáról népszavazást kezdeményez, amennyiben az nem kapja meg a parlament esetenként kétharmados támogatását.
Találatok: [22]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>