language

Személyek:

Mager Andrea highlight_off
Novák Katalin highlight_off

Mager Andrea

Mager Andrea (korábban: Bártfai-Mager) magyar közgazdász, 2018. május 18-ától a negyedik Orbán-kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere. Bártfai Bélának, az első Orbán-kormány volt kancelláriaállamtitkárának a felesége. Volt férje Balogh Sándor, üzletember.

 

Bártfai-Mager Andrea a tanulmányait előbb 1985–1986 között a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. Posztgraduális tanulmányok keretében pénzügyi menedzsment és banki kapcsolatok képzésen vett részt. Banki pályáját a Postabanknál kezdte, majd 2001 és 2007 között a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott. (A Bankfőosztály főosztályvezetője volt 2001 és 2004 között, majd 2004–2005-ben a Pénzügyi Stabilitási Főosztály főosztályvezetőjeként, 2005–2006-ban pedig a Pénzügyi Stabilátás igazgató-helyetteseként működött.)

 

2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja volt. 2010 július 1-jétől a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója volt. Bártfai-Mager Andreát 2011. március 21-én 6 évre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjává választották. Erről a tisztségéről 2016. július 6-án lemondott, miután kormánybiztosi kinevezést kapott. Bár sajtóértesülések szerint a 2018-as országgyűlési választás után megalakuló negyedik Orbán-kormány fejlesztési minisztere lett volna, végül is a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere lett. (Wikipedia)

Novák Katalin

Veresné Novák Katalin Éva magyar politikus, jogász, közgazdász, egykori köztársasági elnök. 2014–20 között család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, majd 2020–21-ben családokért felelős tárca nélküli miniszter. 2017–21 között a Fidesz egyik alelnöke, 2018–22 között országgyűlési képviselő.

2022 és 2024 között köztársasági elnök. 2024. február 10-én a bicskei pedofilbotrány kapcsán hozott kegyelmi döntése következményeként bejelentette lemondását a köztársasági elnöki posztjáról. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Egy másik állami bombaüzletre is kilátás nyílik Schadl György főhadiszállásáról

Miközben a végrehajtók volt elnöke a „felszámolók királyaként” emlegetett állami megbízottal mozgott együtt, az érdekeltségében álló irodaházban egy különös körülmények közt megalakult felszámoló cég is működik. A kormány 2021-ben osztotta újra a felszámolói piacot, számos, kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező személyt hozva helyzetbe. A Schadl Györgyék irodaházába bejelentett felszámoló cég éppen az állami pályázat leadási határidejének napján jött létre.

Rogánék, imareggelik, oligarchák hobbijai - ezeket támogatta az állam aranytojást tojó tyúkja

A Szerencsejáték Zrt.-nél nem csak a lottón lehet nagy pénzeket nyerni, olykor elég hozzá egy kis fideszes háttér is – derül ki a szervezet adatainak elemzéséből.
Találatok: [2]  Oldalak:   1