language

Személyek:

Mager Andrea highlight_off

Mager Andrea

Mager Andrea (korábban: Bártfai-Mager) magyar közgazdász, 2018. május 18-ától a negyedik Orbán-kormány nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere. Bártfai Bélának, az első Orbán-kormány volt kancelláriaállamtitkárának a felesége. Volt férje Balogh Sándor, üzletember.

 

Bártfai-Mager Andrea a tanulmányait előbb 1985–1986 között a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. Posztgraduális tanulmányok keretében pénzügyi menedzsment és banki kapcsolatok képzésen vett részt. Banki pályáját a Postabanknál kezdte, majd 2001 és 2007 között a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott. (A Bankfőosztály főosztályvezetője volt 2001 és 2004 között, majd 2004–2005-ben a Pénzügyi Stabilitási Főosztály főosztályvezetőjeként, 2005–2006-ban pedig a Pénzügyi Stabilátás igazgató-helyetteseként működött.)

 

2007 és 2010 között a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja volt. 2010 július 1-jétől a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója volt. Bártfai-Mager Andreát 2011. március 21-én 6 évre a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagjává választották. Erről a tisztségéről 2016. július 6-án lemondott, miután kormánybiztosi kinevezést kapott. Bár sajtóértesülések szerint a 2018-as országgyűlési választás után megalakuló negyedik Orbán-kormány fejlesztési minisztere lett volna, végül is a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztere lett. (Wikipedia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Nem bírták kizárni a fegyverbizniszből az OTP-vezető cégét, ezért a kormány megvette

Annak ellenére, hogy árkartell miatt a vizsgálat indult ellene, kiváló évet zárt tavaly a Milipol Zrt. A fegyveres testületek kedvenc beszállítója 8,8 milliárd forintos éves forgalom mellett rekordösszegű, közel 2,2 milliárdos nyereséget könyvelt el.

Kedvezményes állami hitelt kaptak Garancsiék a kaszinóbizniszhez

19,5 milliárd forintba kerülhetett a néhai Andy Vajna játéktermeinek megszerzése. A jegybanki hitel mellé Hongkongból is érkezett pénz.

Kisajtolna még pár milliót az állami botránycégből a körözött volt gazdasági igazgató köre

Négy cég is pereli a 2017-es vizes vb-t szervező céget, ebből kettő köthető a vállalat korábbi gazdasági igazgatójához, aki ellen hat elfogatóparancs van érvényben.

Ismeretlen karitatív szervezet kapja meg a korábbi eszközkezelő után megmaradt állami bérlakásokat

A jövő évtől az MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft. lesz a lakások kezelője és bérbeadója. El is adhatja őket.

Drága ingatlanokat szerzett a közvagyonért felelős miniszter, de nem tudni, hogyan

Kifejezetten nagy értékű lakásokhoz jutott hozzá tavaly Bártfai-Mager Andrea. A közvagyonért felelős miniszter ugyanakkor ködösít a vagyonnyilatkozatában, így nem lehet tudni, hogy pontosan milyen módon szerezte meg az ingatlanokat, java részüket ingyen.

Rogánék, imareggelik, oligarchák hobbijai - ezeket támogatta az állam aranytojást tojó tyúkja

A Szerencsejáték Zrt.-nél nem csak a lottón lehet nagy pénzeket nyerni, olykor elég hozzá egy kis fideszes háttér is – derül ki a szervezet adatainak elemzéséből.

Több tízmilliót érő földjeit hagyta ki vagyonnyilatkozatából a miniszter

Bártfai-Mager Andreával együtt szerzett meg két földterületet Szerencs mellett még tavaly nyáron az a férfi, aki több szálon is kötődik a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt férje, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándor üzletember rokoni és üzleti köréhez. Ám hiába is kerestük, ezeket az ingatlanokat nem írta bele vagyonbevallásába a miniszter, aki megkeresésünkre ezt "figyelmetlenségéből adódó adminisztratív hibával" magyarázta. A földeket – kevesebb mint egy év birtoklás után – eladta, akárcsak a tulajdonostársa.

Amikor szembekerült egymással az állam és Mészáros Lőrincék érdeke

A bankholding legutóbbi történései biztatóak, az állam valódi vagyongazdaként viselkedett, a nehéz integrálási feladatra a legjobb tanácsadókat nyerte meg. Ha azonban távolabbról nézünk a projektre, az értékelésekre, már nem lehetünk ennyire vidámak. Hat-nyolc év múlva pozitív végeredmény is kisülhet a bankholdingból, ám kezdetben ebbe a projektbe még inkább tőkét kell invesztálni, és évekig nem lehet kivenni pénzt, például osztalékot. Ennek felismeréséből aztán konfliktusok is születtek.

A Balogh Sándor elleni titkos akcióban a miniszterré lett volt feleség is "belefutott" a lehallgatásba

A titkosszolgálat megtudja, ki az a rejtélyes megbízó, akivel a “Gödör” fedőnevű akció célszemélyei kapcsolatban állnak. Ő Balogh Sándor, a nemzeti közvagyonért felelős miniszter, Bártfai-Mager Andrea exférje. Egy alkalommal még a miniszter asszony is belefutott egy telefonlehallgatásba, a jelenleg körözés alatt álló Balogh pedig Orbán Viktor egyik államtitkárától kért tanácsot, amikor ki akarták szorítani a szinkronúszók szövetségének elnöki székéből.
Találatok: [59]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>