language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Intézmények:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [74]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Gigantikus kárral járt a privatizáció

Feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációjának ügyében Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. Szerinte a magyar államot a hibás privatizációs szerződés miatt mintegy nyolcvanötmillió euró kár érte, amiért elsősorban Veres János akkori pénzügyminiszter és közvetett módon Tátrai Miklós, az MNV Zrt. vezetője tehető felelőssé.

Sukoró: nem változik a kárérték

Összegszerűségében nem érinti a sukorói telekcsere kapcsán meghatározott 1,3 milliárd forintos kár mértékét az fejlemény, hogy az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szakvéleménye kiegészítésére kötelezte a korábban általa kirendelt értékbecslőt – tudta meg lapunk.

Császy Zsolt nem tett vallomást

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, tovább bővült a gyanúsítottak köre a volt moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása miatt indult nyomozásban. Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt értékesítési igazgatóját tegnap hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Újabb gyanúsított a Kerki-ügyben

Már Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési jogi igazgatója is gyanúsított a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében – értesültünk.

Joav Blum ügyében ítélet születhet

Akár már szerdán ítélet születhet a sukorói botrányban érintett Joav Blum ellen közokirat-hamisítás vádjával folyó perben – értesült lapunk. Közben a parlament hétfőn dönt Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az ügyészség a King’s City telekcsere-szerződése miatt hivatali visszaéléssel gyanúsítaná a volt kormányfőt. Blum állítása szerint külföldön betegeskedik, és nem is kíván hazajönni az ítélethirdetésre.

Nyomoznak az eltűnt pénzek után

Több fontosabb ügyben, így a moszkvai ingatlaneladás, a sanghaji világkiállítás és a mezőhegyesi ménesbirtok eladása kapcsán, valamint a sukorói földcsere ügyében indított nyomozásokban sem történt érdemi elmozdulás a nyáron. Az említett bűncselekmények elkövetői az államnak több milliárd forintos kárt okoztak.

Ügyészségen a bírósági végzés

Megérkezett tegnap a Központi Nyomozó Főügyészségre a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György és a kerület gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnöke, Gál György elleni kényszerintézkedések enyhítéséről szóló bírósági végzés.
Találatok: [74]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>