language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Kulcsszavak:

metró highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2

A FŐVÁROS SAJÁT KEZÉBE VESZI A 3-AS METRÓ SORSÁT

Elbukott a BKK-nak a 3-as metró pótlásával kapcsolatos szolgáltatásvásárlási tendere. Egy új pályázat lebonyolítása akár további fél évvel is kitolhatná a sürgető metrórekonstrukció kezdetét. A főváros azt tervezi, hogy saját erőből oldja meg a járműpótlást, de ha kell, akár le is állítja a metrót, ha az utasok biztonsága veszélybe kerül. Ami a 4-es metró tíz évvel ezelőtti korrupciógyanús járműbeszerzését illeti, a fővárosi Alstom-bizottság kedden hallgathatja meg Aba Botond akkori BKV-vezért.

Túl drágák az ajánlatok

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levélben jelezte a fővárosnak, hogy nem hajlandóak többet áldozni a 3-as metró teljes felújítására, bármennyivel is lépi túl a beruházás a korábban meghatározott, 139,5 milliárd forintos keretet – erősítette meg a Magyar Időknek a Főpolgármesteri Hivatal. Hozzátették: Tarlós István főpolgármester pénteken tájékoztatja a sajtót a metrófelújítással kapcsolatban.

Tarlós megfizettetné elődeivel a károkat

A csepeli központi szennyvíztisztító és egyéb, Demszky Gábor főpolgármesterségéhez kapcsolódó mulasztások miatt Brüsszel által kirótt büntetéseket kérte számon a balliberális politikusokon Tarlós István. A főpolgármester nyilatkozatának előzménye, hogy Szabadai Viktor, a liberális párt ügyvivője a Mahir Cityposter Kft. és a fővárosi önkormányzat közötti szerződés felmondása kapcsán elsőfokon megítélt kártérítési összeg miatt felszólította a korábbi döntésben részt vevő képviselőket, hogy a ciklus hátralévő részében tiszteletdíjukat utalják át Budapest számlájára.

Demszky Gábor is bizottság elé állhat

Megkezdte tényfeltáró munkáját az Alstom metrókocsik 2006-os korrupciógyanús közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság. A testület elnöke indítványozza a döntéshozók és szakemberek, köztük Demszky Gábor akkori, SZDSZ-es főpolgármester meghallgatását, és az Alstomtól tanácsaiért 180 millió forintot kapott Medgyessy Péter, volt szocialista miniszterelnökhöz is kérdéseket intézne.

Szerdán ül össze az Alstom bizottság

Szerdán tartja első ülését az Alstom metrókocsik 2006-os beszerzését vizsgáló fővárosi ideiglenes bizottság – tudta meg a Magyar Idők Borbély Lénárd csepeli polgármestertől. A testület elnöke elmondta: két napirendi pontot tárgyalnak. – Az egyik technikai jellegű, az ügyrendet fogadjuk el, a másik az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala által a magyar hatóságoknak küldött megkereséssel foglalkozik – foglalta össze az elnök. Hozzátette: a britek levelének hivatalos fordítását fogják bekérni az üggyel foglalkozó magyar szervektől.

Alstom-ügy: még nincs gyanusított

Április óta nem jutott előbbre a rendőrség a korrupciós botrányba keveredett Alstom és Medgyessy Péter kapcsolatának feltárásában. A hatóság változatlanul ismeretlen tettes ellen folytat eljárást, arról pedig nem ad felvilágosítást, hogy meghallgatták-e már a volt szocialista miniszterelnököt.
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2