language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Kulcsszavak:

versenyfelügyeleti eljárás (GVH) highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Bírósági döntés: a GVH-nak foglalkoznia kell Mészárosék kartellgyanús közbeszerzéseivel

A Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó közbeszerzéseket tartotta Hajnal Miklós kartellgyanúsnak, és kérvényezte, hogy vizsgálja meg ezeket a GVH. A hatóság ezt elutasította, a bíróság szerint azonban az elutasítás jogszerűtlen volt.

14 milliárd forintra bírságolta a GVH Bige László cégcsoportját

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata megállapította, hogy a nagyvállalkozó Bige László cége, a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, közülük kettő elismerte a jogsértést. A GVG versenytanácsa összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre - írja közleményében a Versenyhivatal.

Telekomunikációs gigászt épít a NER Add ide a Digit!

Váratlanul érte a távközlési és pénzügyi piac szereplőit a 4iG Nyrt. március végi közleménye: a korábban főleg informatikai fejlesztéssel-üzemeltetéssel foglalkozó vállalat egy előzetes megállapodás értelmében szeptember végéig megvásárolhatja a magyarországi Digi cégcsoportot a román RCS & RDS konzorciumtól. A megállapodásban nem is a 4iG részvétele a különös; a 2018-ban Mészáros Lőrinc érdekeltségébe, majd a „Mészáros jobbkezének” számító Jászai Gellért többségi tulajdonába került kormányközeli vállalat elképesztő ütemben és számos irányban terjeszkedik. Amióta felvették a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ritmusát, szinte nincs olyan hét, hogy ne nyernének valamilyen többmilliárdos állami közbeszerzést, vagy ne jelentenének be egy-egy cégfelvásárlást.

Vérszívók

A szúnyogirtás ugyan nem bomba üzlet, de elég méretes ahhoz, hogy „bizonyos szempontok” érvényesüljenek a tendereken.

Szökőpénz - Vagyonokat húznak a Fidesz-közeli közbeszerzési tanácsadók

Az uniós támogatásokra rátelepedett pénzszivattyú több ezer milliárdos hozamából szép summa csorog le a tendergépezet olajozott működését biztosító közbeszerzési tanácsadóknak is. A velük kötött többéves keretszerződések a választások után is lehetőséget adnak az eljárások Fidesz-barát irányban tartására.

Szembeszélnek - Közúti akadálypálya

Hivatalos magyarázatból sosem volt hiány, ha felmerült: mégis, mi kerül ennyibe a magyar útépítéseknél? Egy nemrég befejeződött pályázat ugyanakkor jól mutatja, hogy akár a kiírás egyetlen újítása is csaknem 30 százalékos megtakarítást hozhat. Vannak még tartalékok.
Találatok: [8]  Oldalak:   1