language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Magyar Paralimpiai Bizottság highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Százezreket ítéltek a volt MPB-vezetőnek

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) több mint 1,2 millió forinttal tartozik egykori sportgazdasági vezetőjének, Kovács Brigittának – így szól a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (FKMB) keddi, nem jogerős részítélete. A nő azért indított pert volt munkáltatója ellen, mert szerinte az akkori elnök, Gömöri Zsolt 2015-ös botrányának kirobbanása idején jogellenesen bocsátották el, továbbá nem fizették ki a túlóráit, nem váltották meg a ki nem vett szabadságát, és egyéb sérelem is érte.

Bíróság elé állt, és tagadott Gömöri Zsolt

– Nem érzem magam bűnösnek, büszke vagyok arra, amit létrehoztunk – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke első tárgyalásán kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a bíró azon kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát. A férfit azzal vádolják, hogy 2009 és 2014 között 15 millió forintot utalt ki ellenszolgáltatás nélkül a saját érdekeltségébe tartozó cégeknek, illetve hárommillió forint kártérítést fizetett ki alaptalanul. Az ügyész úgy véli, ezzel jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás, és hamis magánokirat felhasználása bűntettét valósította meg.

Deutsch semmit nem bánt meg

Nem bánta meg Deutsch Tamás, hogy vissza nem térítendő támogatást javasolt a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének a szervezet pénzéből. A bizottság alelnöke még májusban ismerte el, hogy az ő ötlete alapján kapott hárommillió forintot Gömöri Zsolt hitele végtörlesztésére.

Paralimpiai botrány: Deutsch elengedi Gömöri kezét?

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöke szerint az a tisztességes, ha a június 19-i rendkívüli közgyűlésen bizalmi szavazás dönt a szervezet elnökségének, így a pénzügyi visszaélésekkel megvádolt Gömöri Zsolt elnöknek a jövőjéről.

Gömöri kivételezett helyzetben

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével ellentétben egyetlen minisztériumi köztisztviselő sem kapott támogatást devizahitele végtörlesztéséhez – tudtuk meg. Gömöri Zsolt tegnapi sajtótájékoztatóján folytatta a napokban kezdett ellentámadást, és újabb „lejárató” személyt nevezett meg. Ugyanakkor továbbra sem tudta érdemben cáfolni az ellene felhozott vádakat.

Elhárított politikai felelősség

A parlamenti vitában is szóba került tegnap a Magyar Paralimpiai Bizottság körüli botrány, de a jelek szerint a kormány és a szaktárca képviselői nem kívánnak beavatkozni a testület gazdálkodásába.
Találatok: [10]  Oldalak:   1