language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Mindenki Magyarországa Mozgalom Egyesület highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Sosem látott törvénysértés miatt brutális büntetést szabott ki az ÁSZ a baloldali pártokra

A külföldről hazánkba guruló dollárokat a baloldali pártok a saját kampányaikra használták fel – derül ki az Állami Számvevőszék nyilvánossá vált részjelentéséből, amelyben a 2022-es országgyűlési választások kampányának pénzügyi hátterét tárja fel a szervezet. Az ÁSZ komoly büntetést szabott ki: a baloldali pártok összesen 261 millió forintot kénytelenek befizetni a tiltott támogatás nyomán.

Guruló dollárok – tagadás helyett már egymást vádolják a baloldalon

Hétről hétre új információk kerülnek elő a baloldal külföldi kampányfinanszírozási botrányával összefüggésben. Márki-Zay Péter tavaly augusztusban tett, a külföldi kampánytámogatást leleplező kijelentései után először csak tagadtak a Gyurcsány-koalíció pártjai­nak vezetői, azonban amióta az ÁSZ-vizsgálat nyomán több milliárd forintos büntetés terhe lebeg az összefogás pártjai felett, a baloldal politikusai egymást vádolják.

Megszereztük az ÁSZ-jelentést: a baloldal kampányára mentek el a guruló dollárok

Közel 1,7 milliárd forintot költött el Márki-Zay Péter egyesülete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampány idején – állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálata. Az ellenőrző szerv lapunk birtokába jutott részjelentése több mint száz példával igazolja, hogy a jórészt külföldről érkezett pénzek valójában a baloldali pártok kampányára mentek. A választási rendezvényükre való buszoztatástól az eredményváróig, a kampányfórumoktól az sms-küldésig, a hirdetésektől a szórólapokig szinten minden kampányműfajra jutott pénz a guruló dollárokból. Egészen abszurd, hogy a függetlenségről szóló nemzeti ünnepen a baloldal a megemlékezésének akár 90 százalékát (!) külföldről érkező forrásból fizethette.

ÁSZ: Felmerül a kettős gazdálkodás gyanúja a dollárbaloldalon

Nem tudja tartani az Állami Számvevőszék a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantunk – mondta Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt.

Egy gyurcsányista képviselőjelölt cégéig gurultak a dollárok

Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források. Ez derült ki a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésből. Ez a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől.

Titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el a nemzetbiztonsági bizottság a guruló dollárok ügyében

A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén elrendelte a baloldali pártok több milliárdos amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot – értesült a Magyar Nemzet.

Pénzmosás és sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség Márki-Zay Péterék amerikai pénze ügyében

Nyomozást indított a rendőrség a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett milliárdos külföldi támogatás ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Azt, hogy amerikai pénzek érkeztek Márki-Zay Péter mozgalmához, maga az ellenzék korábbi kormányfőjelöltje ismerte el a sajtóban. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást.

Elszámoltatnák Márki-Zay Pétert

Nem világos, honnan származtak a Márki-Zay Péterhez külföldről érkezett kampánypénzek, és az sem, hogy Gyurcsány Ferenc tudott-e ezekről – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője. Bár a baloldal korábbi, bukott miniszterelnök-jelölte szerint minden átlátható, az nem derült ki, hogy az Amerikából érkezett több száz millió forintnak megfelelő támogatást kik adták a Márki-Zayékat pénzelő amerikai szervezetnek. A háttérben felmerült Soros György neve, de Bajnai Gordon is segíthette a hódmezővásárhelyi polgármestert.
Találatok: [8]  Oldalak:   1