Lapok: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Laborcra is kihallgatás vár?
A Fidesz szerint Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója pártpolitikai célokra használta a szolgálatokat, és csak idő kérdése, mikor hallgathatják ki gyanúsítottként az UD Zrt.-hez kapcsolódó ügyben...
Az Egymásért-ügy aktái porosodnak
Fél év elteltével még mindig nem tűzte ki a tárgyalás időpontját az Egymásért Egy-Másért Kiemelkedően Közhasznú Nemzetközi Alapítvány főkurátorának és társainak ügyében a Fővárosi Bíróság...
Belső vizsgálat kezdődött a Nemzetbiztonsági Hivatalban
Elkezdődött a Nemzetbiztonsági Hivatalban (NBH) az a belső vizsgálat, amely azt hivatott kideríteni, hogy célszerű és eredményes volt-e az együttműködés a milliárdos adócsalással és csempészettel meggyanúsított Együtt Egymásért Egy-Másért Közhasznú Alapítvány és az NBH között – tudta meg lapunk.
Egy-másért Alapítvány: homályos pontok a bizottsági jelentésben
Ilyen rendezetlenül, szervezetlenül együttműködni kockázatos – fogalmazott az Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti kapcsolatot vizsgáló országgyűlési bizottság elnöki tisztét betöltő Demeter Ervin. A bizottság SZDSZ-es tagja, Gulyás József nem fogadta el a testület munkáját lezáró közös jelentést.
Tóth: Az NBH nem volt körültekintő az Egymásért-ügyben
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) nem a kellő szakmai alapossággal és körültekintéssel végezte az Egymásért alapítványhoz kapcsolódó munkáját – áll egyebek mellett abban a jelentéstervezetben, amelyet Tóth Károly, a két szervezet kapcsolatát és ennek esetleges nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló országgyűlési bizottság szocialista alelnöke juttatott el pénteken a távirati irodához.
Berekesztett ülés: Laborc államtitoknak minősülő levélben magyarázkodik
Mivel a meghallgatni kívánt személyek egyike sem jelent meg, berekesztette keddi ülését az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgáló bizottság.