language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Rögzítették Laborc és Portik egyeztetését

Megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra, hogy Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója legalább kétszer találkozott Portik Tamással, akit több, a kilencvenes évek közepén történt leszámolás megrendelésével gyanúsítanak.

Fordulat Földesiék ügyében?

Várhatóan senkit nem marasztal el ma a Fővárosi Ítélőtábla a titkosszolgálati szereplőktől hemzsegő Egymásért Alapítvány ügyében, mivel a megváltozott körülményekre hivatkozva a védők és az ügyészség is új elsőfokú eljárást indítványozott – írja a Magyar Nemzet.

Őrizetben Földesi-Szabó üzlettársa + Videó

Hazaszállították és őrizetbe vették tegnap a korábban a bécsi reptéren elfogott Jakubinyi Róbertet, akit az ügyészség – minden bizonnyal az Egymásért alapítvány volt vezetője, Földesi-Szabó László vallomásai alapján – vesztegetéssel gyanúsít.

Hűtlen kezelés gyanújában Galambos + Videó

Újabb bűncselekménnyel, ezúttal hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) budapesti regionális osztálya hétfőn Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a polgári elhárítás által öt évvel ezelőtt kötött több szerződéssel kapcsolatban – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Egyházat akart alapítani az alapítvány?

Egyházat is akart alapítani Jakubinyi Róbert, a milliárdos adócsalással és csempészettel megvádolt Egymásért Egy-Másért Alapítvány létrehozója – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.

Laborc tagad

Folytatódott hétfőn a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt az a büntetőper, amelynek vádlottja Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója és három társa. Az eljárás adatai államtitoknak minősülnek, így a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik.

Mappa Oviról és Bajuszról – tagad a volt titkosszolgálati vezető

Laborc Sándor tagadta az ellene felhozott vádakat a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt zajló büntetőperben hétfőn – értesült a Magyar Nemzet. Mivel az eljárás adatai államtitoknak minősülnek, így a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik.

Mappába szedve gyűjtötték az adatokat Orbánról

A jövő héten hivatali visszaélés miatt állhat bíróság elé Laborc Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori főigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyűjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról.
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>