Lapok: |
|
Intézmények: |
Kapuzárási pánik? – Milliós bónuszok az NFÜ-nél
A Vági Márton által vezetett állami cégnél korábban fél évente juthattak extra pénzhez a dolgozók, most hamarabb utaltak.
Naponta 180 ezer forint
Egy orvos havi fizetésénél is magasabb összegű napidíjakért bízott meg külső tanácsadó cégeket értékelési feladatokra az NFÜ, amely összesen 900 millió forint értékben kötött keretszerződéseket 2013-ig. A szervezet közbeszerzés nélkül is jócskán adott megbízást értékelésekre, képzésekre és egyéb feladatokra, egyebek mellett a kormányzati megbízások egyik visszatérő alanyának, az IFUA Horváth and Partnersnek.
Gyarapodtak a gyanúsítottak
Udvarházat, szolgálati luxuslakást vásároltak az utóbbi időkben azok a főosztályvezetők, akik ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával indított eljárást a Budapesti Katonai Ügyészség.
Megbízások a volt vezetőknek
Több tízmilliót zsebelt be az államtól Bajnai leendő jobbkeze
Busás állami megrendeléseket kapott a Gyurcsány-kormánytól és leendő főnökétől, Bajnai Gordontól Szigetvári Viktor.
Tudom, hogy igazam van, nem hagyom annyiban!
Valóban a magyar gazdaság versenyképességét szolgálják az EU-ból érkező fejlesztési pénzek, vagy jogi kiskapuk segítségével szakmai múlt nélküli, alkalmi társaságok jutnak hozzá?
Ágh Péter: „Spájzol” a kormány
A szocialisták már a nehezebb időkre gondolnak, „spájzolnak” – jelentette ki Ágh Péter vasárnap. A fideszes politikus úgy véli, hogy a kormanyszovivo.hu is ebbe a sorba illeszkedik bele.