language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Frissen alapított közbeszerzési cégre csapott le a Miniszterelnökség

Azonnali intézkedésként vásárolt meg a Miniszterelnökség egy közbeszerzési céget, a vételt jóváhagyó augusztus 22-i kormányrendelet azt is órára pontosan határozta meg, hogy mikor kerül kormányzati tulajdonba az Electool Közbeszerzési Kft.

L. Simon László bizalmasa is részt vesz a vasútüzletben

A hétvégén járta be a sajtót, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyik érdekeltsége építheti meg a Püspökladány–Ebes vasútvonalszakaszt összesen 75 milliárd forint uniós forrásból. Azonban egyáltalán nem elhanyagolható körülmény, hogy Orbán Viktor kormányfő barátjának R-Kord Kft.-je nem egyedül végzi el a munkát. A társaság konzorciumi partnere lesz a főtevékenységként vasútépítéssel foglalkozó V-Híd Építő Zrt. Ez a vállalat azért érdekes, mert tavaly decemberben került új tulajdonos kezébe. A cégadatok szerint minősített többségű befolyást szerzett a részvénytársaságban Sárváry István, aki nem más, mint L. Simon László bukott kulturális államtitkár bizalmasa.

Több száz millió ment el wellnessre és informatikára

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. vezetősége a wellness-szállodákban tartott továbbképzések mellett, több száz millió forintot fizetett ki olyan informatikai munkákra, amelyek tényleges teljesítése erősen megkérdőjelezhető – számol be róla a hétfői Magyar Nemzet.

A SAS leszállt

A napokban lezárul a közút- és vasútberuházásokat végző Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél a társaság új vezetése által elrendelt, a kormányváltás előtti időszakra kiterjedő gazdasági, jogi és informatikai átvilágítás.

NIF-vezetőket hallgattak ki a sukorói ingatlancsere ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza lapunk kérdésére megerősítette, hogy jelenleg is folynak tanúkihallgatások a sukorói földcsere ügyében készült ingatlan-értékbecslésekkel kapcsolatban.

Sztrádamutyi: felfüggesztett szerződéskötés

A Közbeszerzési Döntőbizottság dönthet az M0-s körgyűrű déli szektorának bővítésére kiírt pályázat sorsáról, mert a kizárt M-0 Déli Ág II. Konzorcium megtámadta az állami beruházó döntését.

A sztrádamutyi folytatódik

Az Index birtokába kerültek azok a tanulmányok, amelyekért a BKV 2008-ban összesen 18 millió forintot fizetett egy PR-cégnek. Az egyik tanulmány a kisföldalatti "luxus metróvá történő pozícionálásáról" szól...

Hűségjutalom: most jó lenni Kóka és Gyurcsány barátjának

Három éve tette le esküjét az első Gyurcsány-kormány. Összeállításunkból kiderül: a miniszterelnök legalább ötven olyan embert mentett át a mába, aki még az előző - üzletemberi, mozgalmi - életéből származik.
Találatok: [9]  Oldalak:   1