language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Nyír-Unica Kft. highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Üzleti kapcsolat: Juhász Ferenc hitelezője és Kabai Károly

Juhász Ferenc szocialista alelnök hitelezőjének is üzleti kapcsolata volt a Kabai családdal. A volt honvédelmi miniszter villaépítéséhez magánkölcsönt adó Füzesi István egykori cége az elmúlt években fokozatosan Veres János pénzügyminiszter adócsalásért börtönbe zárt egykori üzlettársának érdekeltségébe került.

Kabaitól a Gyurcsány családig

Több mint egymilliárd forintot fizetett ki az előző négy évben a honvédelmi tárca azon cégnek, amely 2006-ban lőszer-megsemmisítéssel bízta meg Veres János pénzügyminiszter adócsalásért elítélt egykori üzlettársának családi vállalkozását.

Dől a pénz most is Kabai volt cégéhez

A Kabai Károly által létrehozott Nyír-Uncia Kft. több mint félmilliárd forinttal gazdagodhatott a magyar állam és az Európai Unió pénzéből, miközben az egykori cégalapító börtönben van. Kabai volt cége legutóbb alvállalkozóként fölözött le egy kétszázmillió forintos megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól.

Első fokon elítélték Veres János pénzügyminiszter volt üzlettársát

Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>