language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Kulcsszavak:

offshore highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [224]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Offshore pizzát gyúr az államtitkár

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Szabó László a debreceni polgármesterrel karöltve december 5-én személyesen adott át egy üzemet, mint a Kormány.hu beszámolójából kiderül, az ország első kézművespizza-készítő létesítményét.

A saját szabályait sem tartja be a parlament

Beszédes, hogy éppen a törvényhozás szentélyének tekinthető parlament egyik bizottsága nem hajlandó betartani a magyar törvényeket. Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke ugyanis arra való hivatkozással utasította el lapunk munkatársának közérdekű adatigénylését, hogy egy éven belül egyszer már feltette a kérdéseket. Ennek azért van jelentősége, mert Bánki Erik éppen a kormánypárti javaslatra megnehezített adatigénylési szabályra hivatkozik, amely szerint egy éven belül nem szabad ugyanannak a személynek, ugyanabban a kérdéskörben közérdekű adatokat kérni. Az erre való hivatkozásnak ugyanakkor nincs valóságalapja, hiszen az újságíró még soha életében nem küldött adatigénylést a gazdasági bizottságnak. (Elképzelhető, hogy egy másik, egyébként teljesen más nevű újságíróval keverték össze, aki szintén a Magyar Nemzetnél dolgozik).

Egyre kínosabb a kötvényprogram

A kormánypárti politikusok komoly csúsztatásokkal védték a korrupciógyanús üzletet. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gazdasági bizottság csütörtöki ülése után felmutatta az elkészült dokumentumot, amely a letelepedési kötvény értékelését tartalmazta. A tárcavezetőt szokásos éves meghallgatása után kérdezte meg a Hír TV, hogy a kormány mikor vezeti ki a kötvényprogramot. Erre a kérdésre Varga Mihály nem válaszolt, csupán a program felülvizsgálatával kapcsolatos minisztériumi jelentést lobogtatta.

Nem áll le a sokat bírált kötvényprogram?

Hiába kérik a magyar ellenzéki pártok a letelepedésikötvény-program leállítását, az elbukott alkotmánymódosítás nem befolyásolja a kötvényvásárlás útján biztosított bevándorlást, így a program 2017-ben is folytatódik majd – ilyen és ehhez hasonló felhívásokkal kezdték el hirdetni a kínai vízumügynökségek a magyar kötvényprogramot. Az ügynökségek – amelyek kapcsolatban állnak a speciális papírokat közvetítő cégekkel – honlapjain is megtalálható marketingcélú felhívások a jövő év első negyedére vonatkoznak.

Luxuskamatot fizetünk a kötvények után

Napról napra egyre nagyobb veszteségek érik a magyar államot a letelepedési kötvények után fizetett luxuskamatok miatt. Hiába lenne olcsóbb már két éve piaci körülmények között finanszírozni az államadósságot, a kormány ragaszkodott a letelepedésikötvény-programhoz, amellyel tízszer több adófizetői forintot éget el teljesen feleslegesen.

Korrupcióellenes bábszínház Pintér Sándorral

A Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank is csatlakozik a korrupcióellenes együttműködés intézményeihez. Ettől aligha csökken a visszaélések száma, a vezető tisztségviselők mindenesetre a szavak szintjén rendkívül elkötelezettek a harcban. Elhangzott, hogy az olimpiai pályázat átláthatósága éppen olyan fontos, mint a közbeszerzési piac tisztasága.

Utolsó roham a letelepedési kötvényekért

Megindult a roham a letelepedési magyar államkötvények piacán, miután a kormány a múlt hónapban egyértelművé tette, hogy leállítja a programot az év végén. A Magyar Nemzet informá­ciói szerint a kínai ügynökségek nem győzik befogadni a kérvényeket, olyan sokan akarnak az olcsó és gyors magyar letelepedési programban még utoljára részt venni.
Találatok: [224]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>