language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Práger Ferenc highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Gyanúsított lett a II. kerület kapitánya

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés és magánokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki tegnap a Budapesti Nyomozó Ügyészség Hangyási Sándort, a II. kerület volt rendőrkapitányát. Józsefváros egykori rendőrkapitányát is gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség. Práger Ferencet hatrendbeli hivatali visszaéléssel és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítják.

Gyanúsított lett a józsefvárosi kapitány

Hatrendbeli hivatali visszaélés és egyrendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki tegnap Práger Ferenc volt józsefvárosi rendőrkapitányt. A január végén felmentett és nyugállományba helyezett rendőr ezredes a gyanú szerint ismerősei szabálysértési bírságait többször felülbírálta és figyelmeztetésre enyhítette tavaly március és július között.
Találatok: [2]  Oldalak:   1