language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Kulcsszavak:

utazás highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Közpénzből költekezett Szombathely baloldali média-cégvezetője

Botrányos történetet tárt fel egy felügyelőbizottsági vizsgálat a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft.-nél. A baloldal által kinevezett ügyvezető, Halmágyi Miklós a cég bankkártyájával rendezte édesanyja temetésének költségeit tavaly októberben, a pénzt pár nappal később visszafizette. Nem sokkal ezután – a számlák tanúsága szerint – valakivel egy siófoki wellnesshotelbe utazott, ahol egy állítólagos konferencián vett részt. A rendezvénynek hivatalos nyoma nincs, Halmágyi szerint ez egy „informális konferencia” volt. Tavaly november végén szintén közpénzből rendezett egy hotelszámlát, ugyanis egy budapesti rendezvényen kolléganőjével vett részt. Az ellenzéki polgármester vizsgálatot rendelt el.

Green Holidays: amíg nem zárják le az ügyet, nem fejeződhet be a kártalanítás

A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása – mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön. Azoknál az utasoknál, akik a Green Holidays Kft.-vel kötöttek szerződést, egyértelmű a helyzet, ők már hozzájutottak az 50 százalékos kárelőleghez. A kárbejelentések feldolgozásakor azonban több kérdés is felmerült azoknál az utasoknál, akiknek a szerződésében nem a Green Holidays Kft. volt utazásszervezőként megjelölve, hanem külön számlázva vásárolták a szállást és a repülőjegyet a SzállásOutlet Kft.-től és a Professional Outlet Kft.-től az Indulhatunk.hu oldalon, ezeknek az utasoknak nem tud fizetni a biztosító az ügy tisztázásáig.

Green Holidays: csupán a kárigények 15 százalékát fizették ki

Hétfőig 120 millió forint kártérítést fizetett ki az Uniqa biztosító a Green Holidays károsultjainak – nyilatkozta lapunknak Bereczki András, a biztosítótársaság lakossági biztosítások és kárrendezési ágazatának vezetője. A szakember arról is beszélt, hogy egyelőre azoknak a károsultaknak fizetnek ötvenszázalékos előleget, akiknek a szerződésével semmiféle probléma nem volt, azaz világosan látható, hogy jogosultak a kártérítésre. Szavai szerint ugyanis elég nagy a zűrzavar a szerződések körül. Augusztus elsejéig mintegy 770 millió forint összegű kárigény érkezett a biztosítóhoz, de ennek nagy részét nem közvetlenül a Green Holidaysnél, hanem az Indulhatunk.hu portálon keresztül kötött szerződések alapján nyújtották be

A profit ötödét helikopterezte el Rogán feleségének cége

Első ránézésre nem hazudtolta meg a helikopterezési ügyében egyszer már hazugságon kapott Rogán Antalt a felesége cége. A Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszterről utolsó sztorijai egyikében a Népszabadság írta meg, hogy tavaly októberben helikopterrel utazott egy esküvőre. A tárcavezető először letagadta, hogy – az akkori becslések szerint 1,5-2 millió forintért bérelhető – luxusjárművet vette volna igénybe, majd sikeres üzletasszony nejét emlegette, aki állítólag egy barter- (árucsere) szerződés keretében szerezte az utat.

Rendet teremtenek a hadiiparban

Önmagát igazgatósági elnökhelyettesnek kinevező főtiszt, háromfős főosztály, fiktív tanácsadási szerződések, szolgálati autók mellé megrendelt ingyenbérletek, szendvicsturizmus egzotikus országokba, önös érdekekből jóllakatott baráti alvállalkozók, hivatali vesztegetés.

Hunvaldék különös légitársasága

A moszkvai kereskedelmi kirendeltség botrányos értékesítése idején az erzsébetvárosi ingatlanpanama névadója, Hunvald György egykori szocialista polgármester érdekeltségébe tartozó repülős cég elsőként különös utasokat szállított külföldre. A gép fedélzetén Veres János volt pénzügyminiszter mellett a kirendeltség eladása miatt azóta meggyanúsított korábbi moszkvai nagykövet és egy bankvezér utazott az orosz fővárosba.

A Gyurcsány–Kóka érdekkör is nyakig benne van

A MÁV Informatika Zrt. újabb három vezetője ellen indult eljárás. Azzal gyanúsítja őket a rendőrség, hogy korábbi külföldi futballszurkolói útjaik költségeit az állami tulajdonú vállalattal fizettették ki jogosulatlanul.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>