language

Kulcsszavak:

privatizáció highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1812]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A kormány folytatja az állami földek eladását

A kormány mintegy 22 ezer hektárnyi állami földterületet bocsájt árverésre – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium. Közlésük szerint az első körben több mint 12 ezer hektár, elsősorban szántó, rét, legelő művelési ágú földrészletet kínálnak megvételre.

Most 22 ezer hektár földet ad el a magyar állam

Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis -és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja – jelentette be az Agrárminisztérium (AM).

Indul a milliárdos licit egy belvárosi palotára, Habony körének irodaháza mellett

Megpróbálja eladni a budapesti belvárosban található Duna Palotát az állam. A szomszéd épület elég botrányos körülmények között került kormányközeli kezekbe.

A MÁV-tól egy kormányközeli magántőkealaphoz kerül a vasúti járműgyártás

Folytatódik az állami vagyon kiszervezése, Dunakeszi után Szolnokot is beveszik a kormányközeli üzleti körök. Június végétől már mindkét vasúti járműjavító telep egy Hernádi Zsolthoz közel álló magántőkealap tulajdona lesz. De a történetben felbukkan egy orosz vállalat és mostani honvédelmi miniszter is.

Így rakta össze a magyar állam Mészáros Lőrincnek a NER szuperbankját

Az MKB megvásárlása, szanálása és reprivatizációja, a takarékok államosítása, integrálása és fű alatti privatizálása, a Budapest Bank megvásárlása és beadása a Bankholdingba: bő tíz év, sok-sok kacskaringó és pár elhullott káder után mostanra összeállt a szuperbank, amelynek fő tulajdonosa a fő NER-vállalkozó, kisebbik szelete pedig a NER-lovagok új generációjának emblematikus Matolcsy-árnyékáé.

L. Simon László ragaszkodik hozzá, hogy a kastélyok állami kézben maradjanak

Ragaszkodnak ahhoz, hogy a nemzeti vagyon részét képező kastélyok állami kézben maradjanak – ezt írta a Nemzeti Múzeum főigazgatója a kormánypárti Mandinerben megjelent írásában. L. Simon László szerint csak így garantálható a műemlékek és a műtárgyak biztonsága. A 12 kastély privatizálását tervező Építési Minisztérium nem reagált a főigazgató szavaira. A Momentum akár helyi népszavazással akadályozná meg a tervet.

Nem árulják el, ki szerezte meg a taszári repteret

Folyamatban van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a taszári repülőtér árverésén nyertes licitáló közti szerződéskötés, ám utóbbi kilétét az állami szerv nem árulta el. Az azonban kiderült, összesen négyen licitáltak az objektumra.

Lázár János a kastélyok után a műtárgyakra startolt rá

A kastélyok után az állami tulajdonú műtárgyak is elveszíthetik közkincs jellegüket: Az építésügyi miniszter most a műtárgyvédelemnek megy neki, a Műtárgyfelügyeleti Hatóság vezetőjét leváltotta. Lázár úgy kedvezne a történelmi arisztokráciának, hogy a NER elitjét is helyzetbe hozza.

A kormány szerint a Budapest Airport az államnál lenne a legjobb kézben, nem úgy, mint a kastélyok

A hatékony működtetésre hivatkozva venné újra állami tulajdonba a Liszt Ferenc repteret üzemeltető céget, és ugyanezzel az indokkal adna magántulajdonba 12 kastélyt a kormány. Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint a reptér és a kastélyok ügyében is az a kérdés: állami közvetítéssel kormányközeli vállalkozókhoz kerül-e a tulajdon.

Több vidéki településen felhördültek Lázár János kastélyosztogatási terve miatt

Fideszes polgármesterek és parlamenti képviselők is lázadoznak kastélyai elvétele ellen. Hol saját indíttatásból, hol pedig a helyi civilek nyomására.
Találatok: [1812]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>