language

Intézmények:

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [982]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Rengeteg pénz ment válságkezelés címén olyasmire, aminek semmi köze a válsághoz

Sok esetben csak ürügy volt a járvány ahhoz, hogy nyakló nélkül költekezzen a kormány. A szétszórt ezermilliárdok nagy része a politikai szövetség kiszélesítését szolgálta, például sportra és egyházi kiadásokra is rengeteg ment el.

Orbánék lehajoltak a berényi üdülőért is

Egy debreceni, NER-közeli ingatlanfejlesztő alaphoz került a Vas megyei önkormányzat egykori balatonberényi gyermeküdülője. Az alap mögött álló cégnek nem ez az első befektetése a Balaton-parton, korábban Siófokon akart kikötőt építeni, a helyiek tiltakozása miatt azonban az a projektje egyelőre nem valósult meg.

Atombiztos posztok: nem semmi káderkeringőt vezényelt le Orbán pár nap alatt

A mindenkori kormánytól független, a mostanihoz viszont nagyon is kötődő vezéreket kapott a napokban az atomhivatal és a koncessziós hatóság. Orbán Viktor az MVM élén is cserét kért, hogy az energetikai óriást még a választások előtt új pályára állítsák.

Tavaly 269 milliárd forintunk párolgott el állami cégek-ingatlanok "kezelésén"

A néhány, jól fialó részvény kialapítványozása miatt a jövő még borúsabb. Mager Andrea állami vagyonért felelős miniszter jóváhagyta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek az állami vagyon 2020-as kezeléséről szóló beszámolóját. Az MNV honlapjára feltöltött jelentések tanúsága szerint a vagyonkezelés mérleg szerinti "eredménye" tavaly mínusz 269 milliárd forintra rúgott. A tárca nélküli miniszter jóváhagyása borítékolható volt, hisz az MNV javarészt az ő, illetve a kabinet döntéseit hajtotta végre. (...) Az állami vagyon kezelése a kormány legszűkebb körének hitbizományává vált - vélik szakértők. (...) A képviselők nem hogy a több tízmilliárdos titkosított üzletek részleteihez, de az állami vagyonkezeléssel kapcsolatos alapvető adatokhoz sem mindig jutnak hozzá.

Balaton-part: kiderült, kinek adta el az állam félmilliárdért a balatonberényi gyermeküdülőt

Sorra adja el az állam a Balaton-parti ingatlanokat befektetőknek. Most éppen a balatonberényi gyermeküdülőnek lett új tulajdonosa, a szálak Debrecenbe és Liechtensteinbe vezetnek.

Az állam átvette a Róbert Károly Meddőségi Centrum irányítását

Egy hétfőn, a Magyar Közlönyben megjelent és reggel nyolckor hatályba lépett kormányrendelet szerint az állam átvette Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. irányítását.

A kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő férje 53 milliárd forintos hiteléhez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége 150 millió eurós hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól. A pénz a cseh Aero Vodochody repülőgépgyár megvásárlásához kellhet.

A fiúk a kavicsbányában

Legóként egymásra épülő lépésekkel foglal el újabb ágazatot a NER. A kormányfő édesapjának kőbányái után most a legígéretesebb kavicsbánya lett egy Tiborcz-közeli vállalkozóé.

Nem bírták kizárni a fegyverbizniszből az OTP-vezető cégét, ezért a kormány megvette

Annak ellenére, hogy árkartell miatt a vizsgálat indult ellene, kiváló évet zárt tavaly a Milipol Zrt. A fegyveres testületek kedvenc beszállítója 8,8 milliárd forintos éves forgalom mellett rekordösszegű, közel 2,2 milliárdos nyereséget könyvelt el.

Véletlenül derült ki, hogy a kormány valami kavarásba kezdett a bányák körül

Véletlenül derült ki, hogy az ország egyik legnagyobb kavics- és homokbányájának ígérkező terület kitermelési jogát az állam zárt körű tenderen értékesítette. Először fordult elő, hogy nem nyílt pályázaton versengtek a cégek a kitermelésért. Mindmáig nem tudni, kik voltak a kedvezményezett cégek, amelyek részt vehettek a zárt körű pályázaton, amelynek győzteséről csak nem hivatalos ágazati értesülések vannak: a befutó ezek szerint a BayerConstruct lehet, amely Balázs Attila érdekeltségébe tartozik, aki tavaly résztulajdonosa lett az Appeninn Nyrt.-nek, mielőtt Tiborcz István hivatalosan kiszállt volna az irodaházakkal, kikötőkkel teli cégből. Érdekes viszont az is, hogy kik nem lehettek ott, de ne szaladjunk előre.
Találatok: [982]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>