language

Intézmények:

Magyar Távirati Iroda (MTI) Zrt. highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Ezért nem vizsgálta a Médiatanács az Orbán vejéről szóló közlemény visszadobását

Hiába indított vizsgálatot az Unió csalás elleni hivatala, az OLAF Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak érdekeltségei ellen, az MTI nem volt hajlandó erről beszámolni, a Médiatanács viszont meglehetősen zavaros indoklással arra jutott: nem jogosultak az MTI vizsgálatára, majd ezt közzétették az MTI-n.

Az MTI-nél nem hír, hogy Vida Ildikó érintett

A Magyar Távirati Iroda szerda délelőtt 10 óráig nem tartotta érdemesnek az ingyenes hírszolgáltatásban közölni, hogy Vida Ildikó, a NAV elnöke elismerte, hogy ő az egyike azoknak, akiktől az Egyesült Államok megvonta a beutazási engedélyt. Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, hogy az adóhatóság több vezetője is érintett.

Csaknem nyolcvanmilliárd jut a közszolgálati médiának

A közszolgálati média 2012-ben 77,4 milliárdos, a média- és hírközlési hatóság 34,4 milliárdos, a médiatanács 125 millió forintos költségvetési és 4,7 milliárd forintos, költségvetésen kívüli keretből gazdálkodik.


Kilencmilliós jutalom Böröcz Istvánnak

Kilencmillió-egyszázezer forint prémiumot kapott Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a 2011-es munkájáért – közölte lapunk megkeresésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

Prémium a közmédia vezetőinek

Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból. A közalapítvány kuratóriuma még július elején szavazta meg a vezérigazgatóknak ezt a prémiumot, amit aztán az adott intézmény büdzséjéből fizettek ki.

Ismét helyreigazít az MTI Ángyán-ügyben

Pontokba szedett helyreigazítást adott ki az MTI a "napraforgoblogtól" idézett korábbi írása miatt. A múlt szombaton már közzétettek egy helyreigazítást, abban egy másik szereplőre vonatkozó állításukat korrigálták.

Égetné a kezüket a médiahatóság pénze

Megvásárolná a médiahatóság az Eötvös Károly Intézet által birtokolt mediatorvény.eu domaint. Pénzért nem adják, de ha néhány vizsgálatot lefolytatnak, készek ingyen átengedni azt.

Kompromat 2012: Rejtélyes blogon sározzák Ángyánt

Az MTI egy ma regisztrált blogra hivatkozva sározza Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárt. Az MTI-vezér szerint azért szemlézték, mert van hírértéke; Ángyán szemenszedett hazugságnak nevezte a róla megjelenteket.
Találatok: [9]  Oldalak:   1