language

Akták:

Magyar vezetők az USA tiltólistáján highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Hadüzenetet jelenthetett Vida Ildikó beismerése

Vida Ildikó Magyar Nemzetnek adott interjúra nagyon erős üzenet is lehet a Fidesz vezetésének, hogy a Simicska Lajos tulajdonához tartozó médiacsoport nagyon komoly károkat is tud okozni a kormánypártoknak. Az önkormányzati választások előtt úgy tűnt, hogy a felek közötti harcias viszony véget ért, de a NAV elnökének beismerése újabb fejezetet nyithat a küzdelemben.

Beismerte a NAV elnöke, hogy kitiltották az Egyesült Államokból

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták a beutazását az Egyesült Államokba. Elmondása szerint minderről levélben értesítették, ő pedig tájékoztatta a kitiltásról a magyar kormány egyik illetékesét, de azt nem nevezte meg, hogy kit. A lemondáson nem gondolkodik, ellenben polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez, mert szerinte rágalom érte őt és a hivatalt.

Törvénnyel orvosolná a botrányt a kormány

Törvénnyel készül az olyan helyzetek orvoslására a kormány, mint a mostani, korrupciós vádakkal érintett kiutazási botrány - ezt a fideszes Németh Szilárd jelentette be, de részleteket nem mondott. Eközben hiába várta a kitiltási ügyben való érintettségét beismerő Vida Ildikót az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, a NAV-elnök csak a helyettesét küldte.

Csak az interjú előtt szólt Vida a kitiltásáról

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke közvetlenül a szerdai Magyar Nemzet-interjú előtt tájékoztatta a nemzetgazdasági minisztert - közölte az Egyesült Államok által a NAV elnökét érintően hozott beutazási tilalommal kapcsolatos kérdésre Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Goodfriendtől vár bizonyítékokat a kormány

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kezdeményezi az amerikai ügyvivő meghallgatását - tudta meg az Origo. A kormány kérdésünkre azt is közölte: nem tudtak az USA-ból kitiltottakról addig, míg az egyik érintett, Vida Ildikó ezt nem közölte Varga Mihály miniszterrel a mai interjúja megjelenése előtt.

Retteghet az újabb nevektől a kormány

Vida Ildikó csak az első dominó. Elemzők a NAV elnökének távozására számítanak, de nehéz megjósolni, hogy milyen irányt vesz a botrány, mert ez attól függ, mi van még az amerikaiak kezében. A már most is magyarázkodásra kényszerülő kabinet pedig retteghet az újabb nevektől. Az is lehet, hogy Simicska Lajos üzent így a Fidesznek.

Életjelet adott magáról Vida Ildikó

Szinte „vadászott" Vida Ildikóra kedden az LMP-s Szél Bernadett, de a korrupciós vádak miatti amerikai kitiltással hírbe hozott NAV-elnökkel nem tudott találkozni, hogy megkérdezze: igaz-e a hír. Egy emailt kapott tőle, de választ nem.

Kitiltási botrány: Horváthig nyúlhatnak vissza a szálak

Az amerikai kitiltási botrány szálai egészen a tavaly, Horváth András által kirobbantott áfacsalási ügyekig nyúlhatnak vissza. André Goodfriend amerikai ügyvivő is említést tett a volt adóellenőr által elmondott ügyre. A NAV tagadja a korrupciós vádakat, de a kitiltásról nem nyilatkozik.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>