Intézmények: |
Közpénzes gát védi meg Hernádi Zsolt közpénzes segítséggel épülő szállodáját
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, hogy csaknem hétmilliárd forintból fejezheti be a Garancsi István tulajdonában lévő Market Építő Zrt. Esztergomban a Hernádi Zsolt MOL-vezér által megvett, félkész állapotú Mária Valéria Hotelt. Mindehhez a Magyar Turisztikai Ügynökség 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.
Tízmilliárddal tartoznak, húsz hiányzik, összesen meg lesz legalább 62 milliárd az állatkerti Biodóm
A kormány egyelőre azt se fizette ki, amit korábban ígért a Biodómra. A főváros elrendelte a projekt felülvizsgálatát.
A kormány Fürjes Balázs államtitkáron keresztül újfent megüzente: nem ad több pénzt az állatkerti Biodómra. Legyen elég, amit eddig adott. Az eredetileg 15,7 milliárd forintra tervezett projekt, 2017-re már 55 milliárd forintra hízott, Fürjes Balázs szerint pedig - legalábbis a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozata alapján - már 62,8 milliárdon állhat a költségszámláló.
Hihetetlen összegeket kell még költeni az Állatkert Biodómjára, majd évente milliárdokba kerülhet a fenntartása
Nemcsak az alapkoncepciója, de a pénzügyi háttere is rettentően zavaros az egykori Vidámpark területén épülő, a Fővárosi Állatkerthez tartozó úgynevezett Biodómnak. A Népszava friss cikke szerint a kitalálása óta négyszeresére drágult, még mindig félkész épület befejezéséhez 20 milliárd forint hiányzik, amit a lap szerint a fővárosnak kéne kipótolnia. A megfelelő háttérszámítások nélkül elkezdett épület fenntartása ráadásul olyan sokba kerül évente, hogy azt évi félmillió plusz látogató jegyárbevétele sem fedezné.
Ebből az ábrából kiderül, mennyire értékeli a piac a NER-cégeket
Sokkal több pénzt toltak volna a befektetők a piaci vállalatokba, mint a NER cégeibe az MNB kötvényprogramjában.
Tíz évre az adófizetők nyakába rakták a NER-nagyvállalatok kockázatát
Piaci körülmények között nem bizonyított, politika-közeli vállalatok is sok tízmilliárd forint forráshoz jutnak az MNB legújabb programjában. Ennek vannak kockázatai.
A Liget-projekt 150 milliárdjának kétharmada kormányközeli vállalkozókat gazdagított
Az eddig elköltött pénz 40 százaléka végső soron két céghez vándorolt, és mindkettő köthető Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.
Városliget beépítése
Garancsi István
Ifj. Szeivolt István
Mészáros Lőrinc
Paár Attila
Tiborcz István
Épkar Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Market Építő Zrt.
Néprajzi Múzeum
T-Systems Magyarország Zrt.
Városliget Zrt.
WHB Befektetési Kft.
ZÁÉV Zrt.
építőipar
informatika
klientúra
közbeszerzés
rokonok
Budapest
Fontos döntéseket hoztak a BMW-gyárról az önkormányzati választások előtt
Kormányközeli cég kapott több százmilliós megbízást is a leendő BMW-gyárnak helyet adó ipari parkban, amire 160 milliárd mehet el nehezen átláthatóan.
Szórja a pénzt az MNB: főleg NER-közeli cégek pályáznak rá
Csaknem 22 milliárd forintot már elköltött a jegybank a Növekedési Kötvényprogramban, de a 300 milliárdos keretből még futja bőven. A hosszútávú olcsó finanszírozásra Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Tiborcz István cégei is pályáznak.
Győztest hirdettek: Garancsi és Mészáros gyerekeinek cége 95 milliárdért építhet csarnokot a kézilabda EB-re
Ismét édesanyja bővítette Láng Zsolt rózsadombi háza körül a telket
A II. kerületi fideszes polgármester háza az egykori SZOT-szálló helyén épülő luxustársasház mellett áll, a beruházótól vették az udvar megnagyobbítására szolgáló telket. A politikusnak nem először segít be az édesanyja.