language

Személyek:

Matolcsy György highlight_off

Matolcsy György

Matolcsy György Huba (Budapest, 1955. július 18. –) közgazdász, publicista, politikus. A rendszerváltás után több privatizációval foglalkozó kutatóintézet vezetője volt. 2000-2002 között gazdasági miniszter, egyben az Országos Atomenergia-bizottság elnöke. 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2006-2013 között a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010-2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank elnöke. 

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [388]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Így mutyiznak Matolcsyék Balatonakarattyán

A beígért fejlesztések elmaradtak, a barátok viszont jól jártak az immár önálló Balatonakarattyán, ahol Matolcsy Gyöngyi a polgármester.

Hitelből veszik vezetőik a magyar bankokat

2017 végén Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezetője 4,5 milliárd forintért megvett a bankjában egy 36,5 százalékos részvénycsomagot, növelve ezzel eddig is kontrollt jelentő részesedését. Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója is hasonló összeget költött már el MKB-részvényekre. Hogyan nézzünk a hitelből vett részvényekre?

Az MSZP feljelentette Orbán Viktort a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt

A Legfőbb Ügyészségen jelentette fel a szocialista Korózs Lajos szerdán Orbán Viktort és több kormányzati politikust, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.

Huszonévesen milliárdosok – így áll a saját lábán az Orbán-rezsim második generációja

Kennedyk vagy Alijevek? A nyugati vagy a keleti változatra hasonlítanak jobban a közelmúltban kialakult magyar politikus- és oligarcha-dinasztiák? Az Orbán-Tiborcz házaspár, a három Mészáros-testvér és Matolcsy Ádám vagyona összesen tízmilliárdos nagyságrendű, Mészárosék második generációja ráadásul több százmilliárdos tőzsdei értékű cégek döntéshozó és ellenőrző testületeiben is szerepet kapott.

Rablóhadjárat: pénzt parlagon Orbán kormányai nem hagynak

Nagyon nekibátorodott Orbán Viktor az első kormányzása óta. Akkor még kisebb trükkökkel emelt ki százmilliárdokat a költségvetésből, szinte szégyenlősen egyengette családja gazdagodását, és csupán néhány famulusával kivételezett. Ma nagyban űzi mindezt, és ha megnyeri a választásokat, utána aligha vállal önkéntes mértékletességet.

Dobermanntenyésztőből lett szállodakirály a Mészárossal üzletelő Szepesi Richárd

Üzletelt már Mészáros Lőrinccel, odafért egy balatoni gigaberuházáshoz, pár méterre a Mészárosék által üzemeltetett kemping mellett. Lepencfürdői befektetéséhez kétmilliárd forintot kap az államtól, miközben egy Tiborcz István-közeli hotel wellness részlegének is biztosíthatja majd a termálvizet. Csak az utóbbi idők néhány fejleménye Szepesi Richárd idegenforgalmi vállalkozásainak diadalmenetéből. Szepesi nevét egyre többször hallani, és cégeinek gyarapodását látva ez nem is csoda. A szállodakirály megérezte a siker ízét, egymás után alapítja új cégeit, csak 2017 végén, 30 napon belül, négy újabb vállalkozást.

Kezet fogott a Népszabadság teteme felett Matolcsy új felesége és a Mediaworks

Titkolt megállapodást kötött Vajda – most már Matolcsy – Zita és a Mediaworks, a cég Matolcsy feleségének valamely vagy az összes peres igényét teljesítette. Egy éve még megalapozatlannak találta Vajda hasonló jellegű igényét a Népszabadságot bezáró Mediaworks, most feltette a kezét, ügyvédet sem állított ki a cég, és ellenkérelmet sem nyújtott be. Eltűnnek a Vajdának nem tetsző, a Matolcsyval való viszonyáról, annak hozadékairól szóló írások?
Találatok: [388]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>