language

Kulcsszavak:

média highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [216]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Magyar Gazprom

Formálódik az állami dohány, patika- és tankönyvellátó, energiaszolgáltató-távközlési-szerencsejáték-média-pénzügyi gigaholding, a Fidesz & Partners Zrt. leányvállalata. Az egyre erősebb utcai és külföldi tiltakozás, illetve a kormánypárt lassú erodálódása mintha csak felgyorsította volna a piaclenyúlás folyamatát. Most éppen a kiskereskedelem megszállása zajlik.

Korrupcióellenességgel Brüsszelben sem könnyű barátokat szerezni

Gazdátlanul heverő, de kifejezetten testhezálló témát talált magának az EP-ben Jávor Benedek, az Együtt-PM európai parlamenti képviselője. A politikus az antikorrupció ügyét nézte ki magának, amely egyetlen nagy frakció portfóliójában sem szerepel. Jávor első tapasztalatai szerint a problémakör képviseletével Brüsszelben sem könnyű barátokat szerezni, a nagyközönség viszont minden információért hálás a közpénzek eltérítésével és a közhatalom magáncélokra használásával kapcsolatban.

Brutális adóemeléssel büntetik az RTL Klubot

Bosszút áll a híradókért a Fidesz. A kabinet 40-ről 50 százalékra javasolja emelni a reklámadó legmagasabb kulcsát - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerdán az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának ülésén. A csatorna programigazgatója reagálásában kijelentette, a kormány újabb támadást intéz a magyar sajtószabadság ellen.

Rejtélyes ügy miatt bukhattak a Telekom-vezérek

Információink szerint nem csak Sáling Gergő volt Origo-főszerkesztő júniusi leváltása áll amögött, hogy távozott Vaszily Miklós, az Origo Zrt. Vezérigazgatója, Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese és Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója is. Mindhárom vezetőt váratlanul érte a kényszerű szakítás. Több fejlesztés is késhet.

Az MTI-nél nem hír, hogy Vida Ildikó érintett

A Magyar Távirati Iroda szerda délelőtt 10 óráig nem tartotta érdemesnek az ingyenes hírszolgáltatásban közölni, hogy Vida Ildikó, a NAV elnöke elismerte, hogy ő az egyike azoknak, akiktől az Egyesült Államok megvonta a beutazási engedélyt. Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, hogy az adóhatóság több vezetője is érintett.

A Szőlő utcai lakás rejtélye

Meghívásos pályázaton nyert idén áprilisban – még L. Simon László alelnöksége alatt – az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiumától 15 millió forintot a Kortárs Média Kft. A feladat az „Ybl Miklós Bicentenárium – A Magyar Építészet Éve” országos kommunikációs kampányának megszervezése és lebonyolítása.

Elfogták egy Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég vezetőjét

A Népszabadság értesülése szerint kedden az egyik német repülőtéren elfogták Holman Endrét, a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak érdekeltségébe tartozónak vélt Generálmédia cégcsoport egyik tulajdonosát és vezetőjét.

L. Simon-ügy: A veszteseknek is jutott pénz

Újabb nagy összegű, 23 és fél milliós megbízásokra bukkant lapunk, amelyeket L. Simon László fideszes politikus környezetéhez tartozó személyek cégei kaptak.

L. Simon saját kollégáinak cégeiben bízik

Közvetlen munkatársaihoz köthető cégeket hívott meg egy 9,4 milliós kommunikációs tenderre L. Simon László fideszes politikus.

Így tüntetnek az Origo, a reklámadó és a norvég alap miatt

A "Ki az a Lázár János?" című budapesti tüntetés résztvevői holnap a Kossuth térről átvonulnak a Magyar Telekom székházához, hogy megkérdezzék a tulajdonost az Origo főszerkesztőjének leváltásáról.
Találatok: [216]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>