language

Kulcsszavak:

média highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [119]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Visszaszólt Majtényi a Sláger frekvenciáját megnyerő cég vezetőinek

Visszautasítja Majtényi László egykori ORTT-elnök a Sláger Rádió frekvenciáját megszerző Neo FM vezetőinek csütörtöki nyílt levelében megfogalmazott bírálatát. Majtényi azt állítja, törvénytelen pályázaton döntöttek a Sláger és a Danubius utódjáról.

A pártokra tolta a nagykövetek panaszait Bajnai

Nem a kormánnyal, hanem a pártokkal és egyes önkormányzatokkal van bajuk azoknak a nagyköveteknek, akik a múlt héten nyílt levélben fejezték ki aggodalmaikat a magyarországi befektetői klímára veszélyesnek ítélt eseményekről.

Megköszönte Majtényi munkáját Bajnai

Bajnai Gordon levélben köszönte meg a Majtényi Lászlónak, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) lemondott elnökének munkáját. Bajnai szerint Majtényi lemondása figyelmeztetés, hogy a közérdek szolgálata nem érvényesül megfelelően az ORTT működésében.

Botrányban születtek az új rádiók

Tavaly decemberben még a Danubiusnak és a Slágernek állt a zászló, egy törvénymódosításnak köszönhetően egyszerűen megtarthatták volna a most szerdán lejáró műsorszolgáltatási jogosultságukat. A frekvenciákra mégis kiírt pályázaton azonban elvéreztek két olyan új rádióval szemben, amelyeknek a pályázatát az ORTT elnöke szabálytalannak tartotta.

Csak az SZDSZ sürgeti a rádiópályázatot vizsgáló bizottságot

Nem tárgyal az Országgyűlés sürgősséggel arról, felállítsanak-e az országos kereskedelmi rádiófrekvenciák megpályáztatását vizsgáló parlamenti bizottságot. Az SZDSZ kivételével valamennyi pár elutasította a kérdés sürgős napirendre vételét.

Nem kellett az ORTT-nek az új rádió önfeláldozása

Úgy mentesítette átmenetileg az ORTT a médiatörvény összeférhetetlenségi szabályai alól a Sláger Rádió frekvenciáját októberben elnyerő FM1 konzorciumot, hogy a cég a pályázathoz beadott nyilatkozatában akár azt is vállalta volna: győzelme esetén feltétel nélkül és azonnal eleget tesz a jogszabály előírásainak.

Alányúlt az ORTT a két új rádiónak

Kedvezményt adott keddi ülésén az ORTT annak a két cégnek, amelyik a múlt héten megnyerte a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáját - értesült az [origo].

Aggasztotta a rádiópályázat a versenyhivatal elnökét is

A rádiófrekvenciákról döntő ORTT-ülés előtt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Nagy Zoltán levelet írt a médiahatóság elnökének, Majtényi Lászlónak. Nagy a levélben az [origo] információi szerint a tisztességes pályáztatás fontosságát jelezte.

Lemondott az ORTT elnöke

Egy nappal az országos rádiófrekvenciák működtetéséről hozott ORTT-döntés után bejelentette lemondását a testület elnöke, Majtényi László. Lemondását azzal indokolta: lehetetlenné vált a megválasztásakor kitűzött célja, nem tudja távol tartani a médiahatóság működésétől a pártpolitikát.
Találatok: [119]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>