language

Intézmények:

Fidesz highlight_off

Személyek:

Meggyes Tamás highlight_off

Fidesz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség (korábban: Fiatal Demokraták Szövetsége, röviden Fidesz) magyarországi jobboldali populista, nacionalista párt, 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. 

1988-ban alapították főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, a párt kezdetben liberálisként határozta meg magát. 1998-2002 között és 2010 óta kormányzó párt. A párt elnöke 2003 óta Orbán Viktor.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Tétényi Éva: Én mindig „esztergomi” maradok

2010-ben a Jobbiktól az MSZP-ig mindenki mögé állt, majd négy év ellenszél után idén a pártok magára hagyták. Egy hete alig három százalékkal vesztett fideszes ellenfelével szemben. Esztergom volt független polgármesterével beszélgettünk.

Újra áll a bál Esztergomban

A polgármester visszavonta költségvetési előterjesztését a testület csütörtök esti ülésén, mert a Fidesz-KDNP-frakció nem szavazta meg, hogy alkalmanként egymillió forintos keretösszeg felhasználásáról szabadon dönthessen.

Meggyes Tamást gyanúsítottként hallgatták ki

Az Országgyűlés 2013. november 20-án függesztette fel Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki - közölte a főügyészség.

Meggyes mentelmi jogának fefüggesztését javasolják

Az Országgyűlés szakbizottsága Meggyes Tamás fideszes képviselő, volt esztergomi polgármester mentelmi jogának felfüggesztését javasolja – közölte a testület elnöke.

Meggyes Tamás: Nem fűződik bűncselekmény a nevemhez

Meggyes Tamás szerint semmilyen jogsértés nem történt a korábbi esztergomi városvezetők életbiztosítási szerződésével kapcsolatban, és az ügy etikailag sem kifogásolható. A város korábbi fideszes polgármestere, jelenlegi országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a nevéhez semmilyen bűncselekmény nem kapcsolódik.

Meggyes Tamást hűtlen kezeléssel gyanúsítják

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával összefüggésben.

A legfőbb ügyész felfüggesztené Meggyes Tamás mentelmi jogát

Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a gyanú.

MSZP-feljelentés egy "Meggyes-örökség" miatt

Feljelentést tett az MSZP Demokrácia Központja, mert a párt hűtlen kezelést gyanít az esztergomi Strigonium Zrt. által eladott egyik önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség értékesítésével kapcsolatban.
Találatok: [48]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>